Körmendiek az elődöntőben

A Körmendi Törpördögök csapata jutott elsőként négy közé a kiemelt fiú-juniorbajnokság nyolcas döntőjében. A hazai pályán szereplő Budapesti Honvéd győzelemmel kezdett.

Lakner Gábor A Körmendi Törpördögök csapata már az első napon biztosította helyét az elődöntőben, a Szolnoki Olaj pedig már nem juthat a négy közé. Ennyi dőlt el a kiemelt fiú-juniorbajnokság nyolcas döntőjének első napján.

A B csoportban dupláztak a csapatok, rögtön két mérkőzés várt a négyes tagjaira. A Körmendi Törpördögök együttese mindkét találkozóját megnyerte, elsőként a MAFC ellen győzött 81-63-ra. A vasi rangadón viszont alaposan meggyűlt a baja a Szombathelyi Kosárlabda Akadémiával, parázs mérkőzésen végül 73-66-ra bizonyult jobbnak, azzal kiharcolta az elődöntőbe jutást.

Juniorkosárdöntő

Jelenet a nyitónapról.  •  Forrás: kosarsport.hu

„Gyengén kezdtünk, óriási hibákat követtünk el, rengeteg eladott labdánk volt az első félidőben. Előnyt tudott szerezni a Körmend, amit már nem tudnunk ledolgozni” – értékelt a fővárosban játszott megyei derbi után Svajda Gábor, a Szombathely edzője.

„Nagyon nagy tétje volt a mérkőzésnek, hiszen aki nyer, az már biztosan négy között van. Ez meg is látszott az elején, idegesen kezdtünk, de úgy gondolom, végig uralni tudtuk a mérkőzést. Nagyobb különbségről többször is visszaengedtük a szombathelyieket, de a végére maradt erőnk és sikerült nyernünk” – mondta Kocsis Tamás, a Körmend edzője.

A szombathelyiek előzőleg 69-37-re kiütötték a gyengélkedő Szolnokot, és mivel a torna nyitómérkőzésén a MAFC is nyert ellenünk 48-44-re, a felsőházi rájátszás harmadik helyén záró Olaj már nem juthat a négy közé. A második elődöntős helyről a pénteki Szombathely-MAFC összecsapás dönt.

Pénteken amúgy fordul a kocka, akkor az A csoport résztvevői játszanak kétszer. Csütörtökön éppen csak bemutatkoztak a csapatok, a hazai pályán játszó Budapesti Honvéd a vártnál szorosabb mérkőzésen, 66-50-re győzött a Soproni Sportiskola ellen. A Vasas Akadémia kiütötte a Kosárlabda Akadémia Pécs együttesét, a pasarétiek a százpontos álomhatárt ostromolták, végül 95-71-re nyertek. A Honvéd és a Vasas lépéselőnybe került, de ebben a négyesben még minden kérdés nyitott.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS