Korszakváltás Dorogon

Több edző, köztük a szakmai munkát irányító Lévai Zoltán és számos fiatal versenyző távozott a Dorogi Nehézatlétikai Club birkózószakosztályának kötelékéből. A világbajnoki ezüstérmes Kismóni Jánost nevezték ki vezetőedzőnek.

L. G. A Dorogi Nehézatlétikai Club birkózószakosztálya a sportág egyik hazai fellegvárának számít. Elsősorban utánpótlás-nevelésben jár élen, de a kétezres években kezdődő újkori történet első fiataljai lassan felnőnek, a junior Európa-bajnok ifjabb Lévai Zoltán például az idén már a felnőttek között bizonyíthat.

Lévai mester a szőnyeg szélén

Lévai Zoltán egészen biztosan mezt cserél

A Komárom-Esztergom megyei kisváros versenyzői a korosztályos világversenyeken rendre jobban szerepelnek, mint több ország komplett válogatottja. A Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított, „A hónap műhelye”-díjat háromszor – 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban – is kiérdemelték az idősebb Lévai Zoltán szakmai irányításával készülő birkózók.

A sikerek alapján azt hihetnénk, minden felhőtlen a szakosztályban, amely a közeljövőben új csarnokba is költözhet. Puksa Ferenc, a Dorogi NC elnöke mégis meglepő tényről tájékoztatta honlapunkat.

„Szervezeti átalakítás történt, amelyet Lévai Zoltán nem fogadott el, és úgy döntött, máshol folytatja az edzői pályafutását. Vele együtt három edző, Pápa Péter, Brilla Gergő és Lévai Mária is távozik a szakosztályból, és a versenyzők közül is többen követik. Vezetőedzőnek Kismóni Jánost neveztük ki, az ő irányításával folytatjuk a megkezdett munkát.”

Kismóni János

Kismóni János

A dorogi születésű Kismóni János 1998-ban világbajnoki ezüstérmet szerzett a svédországi Gävlében, a kötöttfogás 85 kg-os súlycsoportjában. Nyert szumó-világbajnokságot is. Testnevelő tanár, elismert nemzetközi bíró, aki több utánpótlás-világversenyen szerepelt. Két fia, Botond és Móric is birkózik, mindkettő indult már kadetvilágversenyen, Botond 2015-ben vb-bronzérmet nyert.

• • •

A váltás okáról és a folytatásról természetesen megkérdeztük Lévai Zoltánt is, aki a jövő hétre ígért tájékoztatást.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS