Kötelező győzelmek

image

Az olasz Serie A első és második helyezett csapatának kötelező mérkőzést kell behúznia a szerdai játéknapon.
 
Mivel rendkívül kiélezett csata folyik a Juventus és az AC Milan között az olasz bajnoki cím megszerzéséért, így nem engedhetik meg maguknak a csapatok, hogy a mostani fordulóban pontot veszítsenek.
 
A jelenlegi listavezető Juventus az utolsó helyezett, biztos kieső Cesena otthonába látogat. A hétvégén az AS Roma elleni rangadót 4-0-ra nyerték meg a torinóiak, ami biztosan nagy lökést jelent számukra. A Juve elmúlt öt mérkőzésén pontot sem veszített, a Cesena pedig veretlen maradt, bár egyszer sem nyert, 5 döntetlen játszott. Köztudott, hogy a Juventus sem kevés döntetlent játszott a szezonban, ám a mérkőzés esélyese egyértelműen a vendég gárda. A milánóiak eközben a komoly gondokkal küzdő Genoát látják vendégül. A Milan a hétvégén 1-1-es döntetlent játszott a Bolognával, így nem engedheti meg magának, hogy ismét pontot veszítsen. A Genoánál ismét edzőváltás történt, ami nem tudni hogyan fog hatni a játékosokra, de az biztos, hogy tudnak arról, egy pontra vannak a kiesőhelytől, így mindent meg fognak tenni a pontszerzés érdekében.