Kozák Danutát megdöbbentette Csipes Tamara visszalépése

Kozák Danuta már bebiztosította riói helyét K–1 500 méteren, és ugyanezt szeretné tenni párosban Szabó Gabriellával is. Az olimpiai bajnok kajakossal beszélgettünk a duisburgi világkupáról, válogatóról, és Rióról.

„Értetlenül álltam Tamara visszalépése előtt, megdöbbentett a hír első hallásra. Csalódott voltam, mivel arra számítottam, hogy Duisburgban nagy csatát vívunk majd – fogalmazott Kozák Danuta a mob.hu-nak, majd beszélt a duisburgi világkupa döntőjéről, melyben aranyérmet nyert. – Egyelőre nem volt még időm igazán elemezni a versenyt, de mindenképp szeretnék erre időt fordítani. Sokáig együtt ment a mezőny, az ukrán lány 300 méterig meg tudott lépni, de jól hajráztam, ennek köszönhetően nyerni tudtam.”

Nincs megállás, a duisburgi világkupa után máris a második válogatóra készülnek a kajakosok, köztük Kozák Danuta is. A június közepén, Szegeden rendezendő viadalon a párosra koncentrál leginkább az újdonsült világkupa-győztes.

„Szeretném megnyerni a második válogatót is párosban Szabó Gabriellával. Kemény három hét előtt állunk, fel kell pörögnünk – folytatta Kozák Danuta. – Állunk elébe a kihívóknak, ha Rióban fel akarjuk venni a versenyt a legjobbakkal, akkor itthon senki sem győzhet le minket.”

A 29 éves kajakos Londonban kétszeres olimpiai bajnok lett: K–1 500 méteren és a négyessel sem talált legyőzőre. És hogy mit vár Riótól?

„Négy éve megálmodtam a címvédést egyesben, de tudom, hogy rettentően nehéz dolgom lesz, az olimpián sokkal szorosabb befutók lesznek, mint mondjuk Duisburgban – mondta Kozák Danuta. – A két aranyéremmel természetesen most is elégedett lennék, de nem akarok számolgatni. Úgy szeretnék kiszállni a hajóból, hogy minden tőlem telhetőt megtettem. Remélem, ki tudom hozni magamból a maximumot.”

Az UTE versenyzője elárulta: a bemelegítésnél megszokott tízéves rutinján változtatott most, ami Duisburgban bejött, de Rióig még csiszol rajta. Zárásként hozzátette: egy rövid utóalapozás vár még rájuk az olimpiáig, majd egyre rövidebb és intenzívebb pályákat mennek.

(MOB/IM)

Forrás: www.mob.hu – RSS