Kristaps kinőtte magát

Lettországból indult hódító útjára a húsz éves Kristaps Porzingis, akit a betegsége, a vérszegénység és az őt hűvösen vagy éppen tapasztalható ellenszenvvel fogadó New York Knicks-szurkolók sem tántorították el attól, hogy az idei tengerentúli kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legnagyobb felfedezettje legyen.

UP-info Kristaps Porzingis hasonló reakciókat vált ki a New York Knicks szurkolóiból, mint Carmelo Anthony (ovációt), pedig előbbi húsz éves, lett srác, utóbbi viszont a tengerentúli kosárlabdaélet ünnepelt alakja.

Idehaza sem valószínű, hogy az elszánt szurkolókon kívül ismeri őt más. Így a többség vélhetően nem tudja álmából felkeltve, hogy június 25-én Porzingis a teljes tengerentúli amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA negyedik, míg a New York Knicks első körös választottja lett. Sokan nem voltak elragadtatva attól, hogy viszonylag ismeretlen srác került a csapatba, néhányan az első meccsen még ki is fütyülték.

Kristaps Porzingis a gyűrű ura  •  Fotó: Brad Penner/USA TODAY Sports

Porzingis azonban a ligában elengedhetetlen profi mentalitásból villantott fel nem is keveset, amikor nem törődött a reakciókkal. Inkább arra koncentrált, hogy a pályán nyerje meg magának a híveket. Ez viszonylag gyorsan sikerült. Az ősszel a Milwaukee Bucks elleni sikerből 16 ponttal vette ki a részét, míg novemberben 29 egységgel és 11 lepattanóval a legjobb újoncteljesítményt tette le az asztalra a Charlotte Hornets ellen.

Akik azért többet tudtak róla, mint a Knicks tiszteletlen szurkolói, tisztában voltak azzal, hogy nem csináltak rossz vásárt a vezetők. Porzingis 1995 augusztusában született Lettország harmadik legnagyobb városában, Liepajában. Bár arrafelé a jégkorong népszerűbb, hatévesen a helyi kosárlabdacsapatban kezdett sportolni, hiszen édesapja és a bátyja is a palánk alatt pattogtatott, másrészt a magassága miatt is a parkettre termett.

Tizenkét évesen már a BK Liepajas Lauvast erősítette, három év múlva pedig tudása és 203 centis termete felkeltette a szakemberek figyelmét, és Sevillába került.

Betegsége (vérszegénység) gátolta a fejlődésben, hiszen hamarabb fáradt el, mint kortársai, de nem adta fel, s a jutalom sem maradt el: 2012-ben profiszerződést kapott. Egy évvel később szerepelt az U18-as lett válogatottban, s a korosztályos Európa-bajnokság álomcsapatába is bekerült. Már 2014-ben kiszemelte magának néhány NBA-s csapat, de csak tavaly érezte magát érettnek a tengerentúli játékra.

Mára pedig olyannyira befutott New Yorkban, hogy a már említett Carmelo Anthonyénál is többet adnak el a Porzinginis nevével ellátott mezekből. A NBA-ban csak Stephen Curry, LeBron James és Kobe Bryant népszerűbb a dresszpiacon.

A szezonban 13,9 pontot átlagol, 7,8 lepattanó és 1,3 assziszt mellett. A szurkolók nagy bánatára a január 28-i meccset felsőlégúti betegség miatt kihagyta.

Néhány hónap alatt nagyot változott a világ: amikor a pályán látják, inkább örömükben kiáltanak a drukkerek.

(Cikkünk alapját a Nemzeti Sport Online egyik összeállítása szolgáltatta.)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS