Kubica a 2011-es szezon előtt szenvedett egy komoly rali balesetet és még jelenleg nem tudott annyira felépülni, hogy visszatérhessen.
„Hiányzik a Formula-1-es versenyzés, igen” – mondta el a lengyel pilóta. „Amikor mindent megteszel, hogy Formula-1-es pilóta lehess és ez a lehetőség egy pillanat alatt elszáll az nem fájdalmas, de mindenesetre nem ilyet szeretnél.”
Kubica az idei évben a Rali Európa-bajnokságban áll rajthoz, valamint a Mercedes Formula-1-es csapat szimulátorában dolgozik, miközben felépülésében is próbál előrelépést elérni. A lengyel pilóta elmondta, még messze van attól, hogy a Formula-1-ben rajthoz álljon, mert karja és ujjai még csak korlátozott módon mozognak.
„A baleset során nagy sérüléseket szereztem, de szerencsés vagyok, mert képes vagyok magas szinten vezetni, habár nem a Formula-1-ben. Vezetni nem jelentene problémát a Formula-1-ben, a problémát az jelentené, hogy minden pályán végigmenjek a versenyen, de sajnos erre most nincs lehetőség. A Formula-1-ben a pilótafülkében található szűk hellyel van probléma. Talán egy napon, ha az FIA azt mondja, az autó 10-15 centiméterrel szélesebb lehet tudok vezetni – de nem ezért választottam a ralit. Számomra fontos, hogy lássam a fejlődést. Bár a normál életben szenvedek a kezem használatával, de a vezetésben fejlődést látok, a raliautóban, a szimulátorban. A kérdés, meddig tudok eljutni és meddig tart a felépülés, de őszintén szólva nem számít, ha további egy hónapot, egy, vagy 10 évet kell várnom, talán egy napon újra lesz lehetőségem Formula-1-es autót vezetni.”
Kubica, aki a 2008-as Kanadai Nagydíjat a BMW Sauber pilótájaként megnyerte a sport legjobb pilótái közé tartozott balesetét megelőzően. A pilóta beismerte, nehéz volt kezelni az elmúlt két évet. De elmondta, még mindig szeretetet érez az autósport iránt.
„Azt hiszem még jobban. Mindig úgy gondoltam, nagyon szerencsésnek érezhetem magam, mert a Formula-1-be lehetek. A baleset után nehéz hónapokat – azt kell mondjam, közel két évet – éltem át – nemcsak a műtétek, felépülés és a fájdalom miatt, hanem azért, mert mikor rehabilitáción esel át és fekszel a kórházban elkezd hiányozni a sport és rájössz mennyire szereted azt. Nagy árat fizettem a hibáért, de az biztos, hogy nagyobb árat is fizethettem volna. Sajnos ez része a sportnak és el kell fogadni. Ha vezetsz, nem gondolsz erre. Ha nem tudod ezt elfogadni, akkor nem szabad vezetni.”
A lengyel pilóta elmondta, továbbra is a Formula-1 az elsődleges célja, de próbálja nem elsietni a felépülést.
„Megtanultam ezt, mert helyzetemben nem tekinthetek nagyon előre. Hétről hétre kell gondolkozni, napról napra és előbbre lépni, ez a legfontosabb.”