Kulcsár Krisztián is köszöntötte a Magyar Labdarúgó Szövetség közgyűlését


Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Fábián László, a szervezet főtitkára is részt vett kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség éves közgyűlésén. A MOB elnöke köszöntőjében arról is beszélt, hogy a MOB és az MLSZ között korábban nem voltak közös szakmai programok, de ezen változtatni szeretne, azért is, mert más sportágak tanulhatnának az MLSZ-től. Elmondta azt is, a magyar olimpiai család kiemelt tagjaként kezeli a labdarúgást, a MOB nagyra tartja az MLSZ törekvéseit, fejlesztéseit.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Örülök, hogy elsők között a Magyar Labdarúgó Szövetségben van alkalmam bemutatkozni.
Az MLSZ a legnagyobb taglétszámú hazai szövetség, és azt hiszem, kijelenthetjük, a foci a legnagyobb szurkolótáborral rendelkező hazai sport.
Tavaly nyáron az Eb kapcsán tanúi is lehettünk a futball összetartó erejének: azon a nyári estén senki nem nézte a körúton, ki áll mellette, mindenki igaz magyar volt, mindenki barát volt, mindenki együtt ünnepelt.
Puskás Öcsit pedig többen ismerik világszerte, mint például első Nobel-díjasunkat, Szent-Györgyi Albertet.
Ami az olimpiai szereplést illeti, olimpiai bajnokok voltunk 52-ben, 64-ben, 68-ban, ezüstérmesek 72-ben, bronzot nyertünk 60-ban.
Szóval nagy hagyományokra támaszkodhatunk ebben a sportágban.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként partnerséget ajánlottam a sportági szövetségeknek, és ezen belül is kiemelt partnerként tekintek a Magyar Labdarúgó Szövetségre. Az elmúlt években nem volt közös szakmai programja a MOB-nak és az MLSZ-nek  – ezen változtatni szeretnénk, ezen változtatni kell. Sokkal több párbeszédre, sokkal szorosabb kapcsolatra van szükség. Partnerségre van szükség az utánpótlás-nevelésben, az edzőképzésben, a sporttudományban és a piaci szereplőkkel való együttműködésben is.
A MOB számára kiemelt fontosságú az utánpótlás-nevelés, hiszen a legjobbakból lesznek a válogatottak, az olimpikonok.
Ebben elismerésre méltó és példaértékű a magyar labdarúgás csakúgy, mint az edzőképzés és továbbképzés terén. Nagyon szurkolunk az éppen most zajló U17-es Európa-bajnokságon résztvevő magyar válogatottnak, akik éppen ma játszanak az ötödik helyért, és ha a legjobb ötbe kerülnek, kijutnak a világbajnokságra is. A most 17 éves fiatalok a tokiói olimpia évében épp ahhoz a korosztályhoz fognak tartozni, akik részt vehetnek a játékokon, drukkolunk, hogy sikerüljön nekik!
Tudjuk, hogy nagyon nehéz megszerezni az olimpiai kvalifikációt, kevés európai ország juthat ki a játékokra, utoljára Atlantában vettünk részt olimpián. Ha valamit a MOB a siker érdekében megtehet, partnerként meg is tesszük.
Fontosnak tartjuk a sporttudományt, e téren is találhatunk közös kapcsolódási pontokat csakúgy, mint a piaci szponzoráció terén. Tudjuk, hogy a magyar sport hogy a labdarúgás sikerének a záloga a piaci tőkebevonás. A magyar labdarúgás nem szerepelt a MOB által koordinált kiemelt sportágfejlesztésben, tao-sportágként más forrásokból gazdálkodott. Szükségesnek látom az összefogást ezen a téren is.

Kedves Barátaim!
A MOB és az MLSZ együttműködésére kitől hozhatnék inspirációt, mint sokunk példaképétől, Puskás Öcsitől. Állítólag egy esős napon, amikor a mérkőzés során a pálya felázott, csupa pocsolya volt és mindenki csúszkált, bukdácsolt, a passzok, a lövések a latyakba ragadtak, falsul kipenderültek, egyedül ő nem látszott tudomást venni a rossz talajról. Öcsi bácsi átadásai, szöktetései hajszálpontosak voltak, minden bombája életveszélyes volt. Zelk Zoltán, a költő és szurkoló a mérkőzés után megkérdezte tőle a presszóban:
– Mondja, Öcsikém! Hogyan lehet az, hogy a többiek labdái rendre a tócsába fulladtak, vagy messzire elszállnak, a magáé meg mindig épp a víz színén siklik el?
– Úgy kell rúgni, művészkém – kacsintott a csatár ”
Úgy kell rúgni…. – ez volt a válasza a világ egyik legnagyobb futballistájának. Ugye milyen egyszerűen hangzik?
Hogy lefordítsam a saját szakmánkra Öcsi bácsi intelmeit: úgy kell dolgozni a magyar sportért, hogy eredményes legyen. Úgy kell dolgozni a MOB és az MLSZ kapcsolatán, hogy jó és gyümölcsöző legyen.  Ami rajtam múlik, mindent meg fogok tenni érte.
Köszönöm, hogy meghallgattak. 

A mintegy kétórás közgyűlésen, melyen a 76 küldöttből 58 jelent meg, vita nélkül elfogadták a 2016-os beszámolókat és az idei terveket is. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke azt mondta, a 2016-os esztendő sikeresebb volt, mint az előző, amit többek között azzal indokolt, hogy a futball- és a futsalválogatott is szerepelt az Európa-bajnokságon, valamint az utánpótláscsapatok is jobban teljesítettek. A sportvezető beszédében elmondta: folytatódik a női labdarúgás fejlesztése, az MLSZ női BL és női Eb rendezésére is pályázik, 2018-tól a női felnőtt csapatok indítását is előírja a szövetség az NB I-es és később NB II-es klubok számára.

„A játékosok száma hat év alatt jelentősen nőtt, 133 ezerről 255 ezerre, és a csapatok számában is közel 50 százalékos növekedést ért el a szövetség. Az elmúlt öt évben 1002 új pálya épült, 1513 pályát pedig felújítottak, ebben nemzetközi szinten is egyedülálló teljesítményt nyújtottunk, emellett 31 stadion épül vagy újul meg teljesen, ebből tizenkettőt már átadtak, tizenegynek zajlik a kivitelezése, nyolcnak a tervezése. A nézőszámot tekintve ugyanakkor sikertelen eddig az MLSZ” – fejtette ki Csányi Sándor.

A nap krónikájához tartozik, hogy a magyar U17-es labdarúgó-válogatott elismerésre méltó teljesítményt nyújtott a horvátországi Európa-bajnokságon, melyen kedden az ötödik helyért játszott; a fiatalok 1-0-ra kikaptak a franciáktól, így azonban lemaradtak a korosztályos világbajnokságról.

(MOB-MLSZ)

Forrás: www.mob.hu – RSS