(K)útban az Eb felé

Diákolimpiát nyert a budapesti Dózsa György Gimnázium csapata, egyben indulási jogot szerzett a korosztályos Európa-bajnokságra. De hogy el is jusson május végén a viadalra, Lille-be, ahhoz két és félmillió forint hiányzik.

UP-info A budapesti, XV. kerületi Dózsa György Gimnázium nyerte a labdarúgó-diákolimpiát. A sikerrel jogot szerzett arra, hogy elinduljon a kontinenstornán.

Dózsa György

A győztes csapat

„Az Európa-bajnokságot május 29-június 6. között rendezik Lille-ben.” – mondja Melegh Enikő, az iskola tanárnője, a csapat felkészítője. Pontosan, mint a felnőtteknél: ha nyár és Európa-bajnokság, akkor irány Franciaország.

Csakhogy a dózsások részvétele egyelőre – úgy tűnik – kútba esett.

„18 gyerek utazna, de az most csak álomnak tűnik” – mondja szomorúan a tanárnő. Hogy miért az? „3,8 milló forint a teljes költségvetés, amelyből az utazásra szánt 1,2 millió forintot megkapjuk az önkormányzattól. De még így is hiányzik 2,6 millió.”

Az ember azt gondolná, hogy mivel a magyar futballnak nagyon fontos minden jelenlét a nemzetközi küzdőtereken, következésképpen az MLSZ felkarolja az ügyet

Nos, arról szó sincs.

„Olyannyira nincs szó róla, hogy még csak válaszra sem méltatnak” – zárja rövidre a menekülőút történetét Melegh Enikő.

Több helyen is próbálkoztak már, de egyedül az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelezte, hogy nem tudja támogatni az Eb-utazást.

Magában a gimnáziumban is teljes az érdektelenség. A legtöbben azt sem tudják, milyen eredményt ért el a csapat, azt pedig végképp nem, hogy milyen lehetőség előtt áll. De ez elsősorban kommunikációs gyengeség. A pénz sokkal nagyobb falat.

A srácok persze izgatottak. Egyrészt ugyanis nem értik, hogy ha a pályán kivívták a lehetőséget, miért nem indulhatnak és bizonyíthatják be, hogy (akár) övék a jövő? Másrészt reménykednek. „Nem telik el nap úgy, hogy ne kérdeznék: tanárnő, sikerült valamit intézni?”

Csak hát a reménytelenség mély kútjának az aljáról nehezen terjed a hang.

 

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS