Labdarúgó NB I – Öt csapat nem kapott licencet

image

A Győr, a Pécs, a Pápa, a Nyíregyháza és a Kecskemét labdarúgócsapata nem kapta meg az NB I-es induláshoz szükséges licencet. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy legkésőbb a 2017-18-as idényig 12 csapatosra csökkentik az első osztály létszámát.

    Csányi Sándor kifejtette, a kluboknak május 26-ig, a másodfokú döntésig van lehetőségük arra, hogy pótolják a hiányosságokat. Ennek tükrében alakulhat ki az NB I jövő évi létszáma, amely 16, 14 – vagy akár már a 2015-2016-os idényben – 12 csapatos lehet.
    Amennyiben páratlan számú csapat rendelkezik majd a szükséges indulási joggal, akkor „feltöltik” az élvonalt páros számúra a másodosztályból.
    Egy 12 csapatos NB I esetében háromszor 11 fordulóra kerülne sor.
    Csányi azt is bejelentette, hogy megszűnik a Ligakupa. 
    Az elnök hangsúlyozta, hogy az egyik fő cél: a hazai futballisták számának növelése már a következő szezontól. Ebben anyagilag is motiválnák a klubokat – többek között a szerencsejátékokból befolyó várhatóan 300-400 millióból -, így például plusz pénzre számíthatnának, ha hét külföldinél nincs több a keretben. Az európai kupákban induló együttesek kedvezményt kapnának, nekik tíz külföldi játékosuk lehet, s a pályán egyszerre öt.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.