Labdarúgó NBI – Az Újpest kétgólos győzelmet aratott Felcsúton

MH/MTI
2024. március 8. péntek. 23:06

Győzelmükkel az újpestiek a tizedikről a nyolcadik helyre léptek fel a tabellán és október óta először nyertek egymást követő két mérkőzést.

Gyorsan vezetéshez jutott az Újpest, amelynek kispadján – eltiltása mérséklését követően – újra ott ült Mészöly Géza vezetőedző. Ezt követően a vendégek visszahúzódtak és próbáltak a megszerzett labdákkal néhány érintésből a hazai kapu elé kerülni, több alkalommal igen veszélyesen. A Puskás Akadémia a gólt követően mezőnyfölénybe került, sokat birtokolta a labdát, ám a tizenhatos előtt nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani.

Fordulást követően fokozta a nyomást a felcsúti gárda, de továbbra is sok volt a játékában a pontatlanság, ezért a vendégek különösebb erőfeszítés nélkül, magabiztosan őrizték vezetésüket. Sőt, a hajrához közeledve az Újpest növelte előnyét, az előre húzódó középhátvéd, Jorgosz Anculasz első NB I-es találatát szerezte meg. A Puskás Akadémia becsületből ment előre, de semmi veszélyt nem jelentett a vendégkapura, így esélye sem volt a pontszerzésre.

OTP Bank Liga, 24. forduló:

Puskás Akadémia FC – Újpest FC 0-2 (0-1)
Pancho Aréna, v.: Karakó
gólszerző: Ambrose (10.), Anculasz (74.)
sárga lap: Corbu (51.), Batik (70.), illetve Keita (31.), Radosevic (71.)

Puskás Akadémia:
Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde Ottewil (Soisalo, a szünetben) – Batik (Szolnoki, 75.), Favorov (Levi, 28.) – Komáromi (Mondovics, 65.), Corbu (Bévárdi, 75.), Nagy Zs. – Plsek

Újpest:
Banai – Doka (Kiss T., 92.), Anculasz, Keita, Koburi, Tamás K. – Radosevic, Mack, Mörschel – Ambrose (Ganea, 78.), Ljujic (Csoboth, 70.)

Írta a Magyar Hírlap