Profi szerződést kötött fiatal védőjével a Ferencváros – HIVATALOS

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros fontos bejelentést tett fiatal labdarúgója jövőjéről…

A Ferencváros hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Bolgár Botond profi szerződést kötött az egyesülettel.

A 16 éves balhátvéd 2020-ban került a zöld-fehérekhez, azóta végigjárta a ranglétrát az FTC utánpótlásában. Bolgár az idei szezonban az U17-es Kiemelt csoportban szereplő együttesünk alapemberének számít, de többször kapott lehetőséget az U19-es csapatban is. Emellett tagja volt az U17-es magyar válogatottnak, amellyel október végén kiharcolta az Európa-bajnoki selejtező elitkörében való szereplést.

Innentől elképzelhető, hogy idővel a felnőtt csapat keretébe is tiszteletét teheti, és akár a legjobbak között is bemutatkozhat.

fociclub

A Profi szerződést kötött fiatal védőjével a Ferencváros – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.