Labdás leg-gyűjtemény

Beköszöntött a nyári szünet, ami egyben azt is jelenti, hogy a csapatsportágakban véget ért az összes korosztályos bajnokság. Összeállításunkban szemügyre vesszük, sportáganként melyik egyesületek szerepeltek a legjobban.

Munkatársainktól Azt meg kell jegyeznünk, hogy az utánpótlás-nevelés sikerességének csupán az egyik, és nem feltétlenül a legfontosabb fokmérője az eredményesség. Az eminensek ugyanakkor megérdemlik a kiemelést, hiszen megdolgoztak érte.

Kezdjük a sort a labdarúgással, amelyben tarolt az MTK Budapest. A kék-fehérek korosztályos csapatai három bajnoki címet (U17, U16, U14) is begyűjtöttek, az ifjúsági Bajnokok Ligája szereplés szempontjából fontos U19-es sorozatban azonban a Puskás Akadémia diadalmaskodott. A Budapest Honvéd is nyert aranyat: az U15-ös bajnokság legjobbja lett.

Az MTK a három első mellett egy harmadik helyet könyvelhetett el, a Puskás Akadémia mindhárom színű éremből begyűjtött egyet, a Honvédnak pedig az egy arany mellett három ezüst jutott. Két dobogós helyezése volt a tavaly NB III-ba száműzött Győri ETO FC-nek, amelynek az utánpótlása nem gyengült meg jelentősen a kétosztálynyi zuhanástól. Azt bizonyítja az U15-ösök között szerzett ezüst és az U14-es bronz. A négy csapaton kívül egyedül az FTC fért fel a dobogóra egy ízben, az U16-osok a harmadik helyen zártak.

Ocskay

Az ifj. Ocskay-akadémia ünnepe

A korosztályos jégkorongbajnokságok leginkább a MAC és az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia vetélkedéséről szóltak. Három korosztályban is ők játszották a döntőt, de míg az ifjúságiak (U18) között a székesfehérváriak, addig a junior- (U20) és a kölyökbajnokságban (U14) a MAC ünnepelhetett. Az ifj. Ocskay-akadémia a serdülők között egyenlítette ki a bajnoki címek számát, de ott a Csíkszeredát múlta felül a döntőben. A hargitaiak amellett harmadikok lettek a kölyökbajnokságban, amellett egy-egy bronzérem jutott a Debrecennek, a Vasasnak és az UTÉ-nek.

A kézilabda utánpótlás-bajnokságok döntő többsége a Nemzeti Kézilabda Akadémia sikerét hozta. Egyedül a serdülő leányok (U16) sorozatában nem a balatonbogláriak nyakába került az arany, akkor a Győri Audi ETO KC együttese jobbnak bizonyult. A fiú serdülők (U17) az MVM Veszprémet múlták felül a nyolcas döntő utolsó mérkőzésén. Az ifjúsági korosztályban a lányok (U18) és a fiúk (U19) sem találtak legyőzőre, utóbbiak sikere különösen értékes, hiszen hibátlan teljesítménnyel nyertek. A legidősebb korosztályban, a női juniorok (U20) között a NEKA és az FTC futott versenyt a bajnoki címért, a verseny az előbbi győzelmével zárult. A sikerek értékét semmiképpen sem csökkenti, de jegyezzük meg: a balatonboglári akadémián válogatott társaság készül kiváló körülmények között, így a bajnoki címek nem tekinthetők meglepetésnek.

Csata serdülő Duri

A Csata négyszer állt dobogóra

A kosárlabda-leánybajnokságokban három egyesület nőtt a mezőny fölé. Közülük is a Csata DSE emelkedett ki leginkább, amely a serdülők (U15) és a kadetek (U17) között aranyérmet, a juniorok (U19) és a tinik (U13) között bronzérmet nyert. A Soproni Darazsak Akadémia a juniorok versengésében meggyőző fölénnyel nyert bajnoki címet, a tinik között második, míg a kadetek között harmadik helyezést ért el. A Vasas Akadémia három korosztályban is eljutott a nagydöntőbe, de három ezüstérem lett a történet vége. A „nagyok” mellett a tinibajnokságot megnyerő Bajai NKK és a serdülőbajnokságban bronzérmes Török Flóris-Törekvés SE fért fel a dobogóra.

A fiúk között a legeredményesebb a Vasas Akadémia volt, amely a juniorok (U18) és a kadetek (U16) között bajnoki címet szerzett, továbbá serdülőben harmadik lett. Pécsre egy U20-as arany- és egy junior-ezüstérem került. A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia gyűjtötte be a negyedik bajnoki címet, a székesfehérvári fiatalok a serdülők (U14) között voltak a legjobbak. Amellett még egy bronzérmet is fel tudnak mutatni, amelyet az U20-as mezőnyben szereztek meg. A Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI fiai is tudtak kétszer dobogóra állni: a kadetek között bronzot, a serdülők versengésében pedig ezüstöt szerezett. Egy-egy érem jutott a Körmendi Törpördögök és a Nyíregyházi Sportcentrum együttesének, előbbiek juniorbronzot, utóbbiak kadetezüstöt könyvelhettek el.

A fiú röplabdázók között a Dunaferr volt a leghatékonyabb, amely egy arany- és két ezüstéremmel fejezte be az idényt. A kecskemétiek teljesítménye is elismerésre méltó, hiszen mind a négy korosztályos csapatuk érmes lett: egy-egy arany- és ezüst, valamint két bronzérem volt a termés. A Kaposvár is három éremmel zárt (egy arany, két bronz). Egyedül a gyermekbajnokságban tudott a három „nagy” mellett dobogóra állni bárki is, akkor a bajnok Szolnok és az ezüstérmes Dág törte meg a sorozatot.

A legsikeresebb röplabdaklub azonban a lányok között található, hiszen a Vasas által nyert egy arany- és három ezüstérem messze a legjobb teljesítmény. A bajnokok közül az MTK-nak sikerült még egy dobogós helyet elérnie az aranyon kívül, mégpedig ifjúsági dobogó harmadik fokát. Egy-egy arany jutott a Gödöllőnek és a Nyíregyházának, két érme volt a BRSE-nek (egy ezüst és egy bronz) és egy-egy harmadik hely jutott az UTÉ-nak és a székesfehérvári Felsővárosi Masitának.

Csapasportágak KSI vízilabda

A KSI fiúcsapatai taroltak

Vízilabdában a KSI SE dominanciáját hozták a fiú utánpótlás-bajnokságok: a sportiskolások minden sorozatban – a gyermekek (U15), az ifjúságiak (U17) és a serdülők (U19) között is a BVSC-t előzték meg. Az UVSE kétszer is bronzérmes lett, egyszer pedig az Eger is felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A leányok küzdelmét az UVSC és a Polo SC párharca határozta meg. A legkisebbek (U15) között nem férhetett kétség az UVSE diadalához, viszont a serdülők (U17) között sikerült visszavágás. A bajnoki címek közötti döntetlen állást az ifjúsági sorozat (U19) vitte dűlőre: az UVSE a BVSC elleni 12-8-as sikerrel nem hagyott kétséget afelől, ki a jobb. A BVSC ezüstje mellett a Szentes két, a Dunaújváros egy bronzérmet szerzett.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS