Másfél héttel ezelőtt a Chelsea, a Bayern Münchent legyőzve megnyerte a Bajnokok Ligáját, pedig korántsem számított esélyesnek. A csapat játékosa, Frank Lampard szerint ez erőt adhat Angliának is, hogy olyan eredményt érjen el, melyre már régen vár.
„Remélem, hogy ez segít majd” – kezdte Lampard. „Az öltözőben a többieket is ezzel biztatjuk, hogy olyat értünk el idén, melyre nem sokan gondolták volna, hogy képesek vagyunk. Vélhetően Angliát sem tartják majd a legesélyesebbnek, de ezzel nincs gond addig, amíg át tudjuk menteni a Chelsea-mentalitást, aki szerint a keret alkalmas lehet egy jó eredmény elérésére. „Hiszünk magunkban, és nézzünk csak körül, tele vagyunk minőségi játékosokkal. Fontos, hogy nyugodt körülmények között készüljünk, hogy rá tudjunk hangolódni a tornára és keményen dolgozzunk” – mondta Lampard, aki a szurkolókat is dicsérte, mondván bármikor képesek belehajszolni egy gólba kedvenceiket.
Anglia tehát meglepetésre készül az ukrán-lengyel közös rendezésű EB-n, ahol már a csoportból való továbbjutás sem ígérkezik egyszerű feladatnak, hiszen Franciaország és Svédország mellett az egyik házigazda, Ukrajna került még a „D” jelű kvartettbe a Háromoroszlánosok mellé.




