Leányezüst Debrecenben

A magyar leányválogatott döntőbe jutott a Debrecenben megrendezett U18-as 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokságon, de nem tudta megvédeni címét. A fiúknak a negyeddöntő jelentette a végállomást, a torna kettős francia győzelemmel zárult.

Lakner Gábor Utolsó napjához érkezett a Debrecenben megrendezett U18-as 3×3-as kosárlabda Európa-bajnokság. A Nagytemplom előtt felállított pálya lelátói a magyar csapatok közül elsőként pályára lépő lányok negyeddöntőjében még foghíjasak voltak, de ahogy telt az idő, úgy lehetett egyre kevesebb üres széket látni, az esti döntőre pedig megtelt a tribün. Addig azonban sok minden történt.

Török Ági

Török Ágnes koncentrál  •  Forrás: FIBA

A Gereben Lívia, Kányási Veronika, Mérész Beatrix, Török Ágnes összetételű leányválogatott a svájciak ellen játszott a negyeddöntőben, a találkozó pedig jóval keményebb volt, mint bármelyik csoportmeccs. Jó kezdés (3-0) után feléledt az ellenfél, és fordítani tudott (3-5). De elindult a magyar henger (8-5), a svájciak pedig nem tudtak újra felzárkózni. A lányok 11-7-re nyertek, és az elődöntőbe jutottak.

A Durázi Krisztofer, Gulyás Milán, Kerpel-Fronius Gáspár és Máriás Gergely alkotta fiúválogatottnak az andorraiak elleni negyeddöntője már nem sikerült ilyen jól. A találkozó elején kétpercenként esett egy magyar kosár, így az ellenfél komolyabb előny épített fel (2-7). Hiába küzdött nagyot Szarvas Gábor csapata, már nem volt visszaút, két pontnál nem sikerült közelebb zárkózni. Az andorraiak 18-13-re győztek, és elbúcsúztatták a mieinket, akik végül az ötödik helyen zártak.

A fiúk attól kezdve már csak a Földi Attila irányította leánycsapatnak szurkolhattak, akik az oroszokkal csaptak össze az elődöntőben. A találkozó egypercnyi játék után technikai hiba miatt félbeszakadt. A kényszerszünet után az oroszok találtak előbb magukra (0-2), az első magyar kosárra bő két és fél percet kellett várni. A magyar csapat egyenlített, de ismét elléptek az oroszok (2-5). Aztán a lányok újra utolérték ellenfelüket, Gereben Lívia kosarával pedig először vették át a vezetést (10-9). Az oroszok ekkor már egymással és a mieinkkel is veszekedtek, amit Török Ágnes használt ki két kosárral. A slusszpoént Kányási Veronika végletekig kijátszott ziccere jelentette, a rengeteget blokkoló magyar csapat 13-10-re győzött, azzal döntőbe jutott.

Dobogó

A dobogós csapatok  •  Forrás: FIBA

A címvédéshez a franciákon át vezetett az út a fantasztikus hangulatban megrendezett késő esti fináléban. Az utolsó mérkőzés hatalmas küzdelmet hozott, minden egyes labdáért közelharcot vívtak a játékosok. A mieink kevesebb mint négy perccel a vége előtt már 7-4-re is vezettek, akkor azonban a franciák zsinórban hat pontot szereztek (10-7). Török Ágnes háromszor is a gyűrűbe talált – közben egyet az ellenfél is bedobott – így az utolsó fél percnek egypontos hátrányban vágott a csapatunk. Abban már nem sikerült újabbat szerezni, így a franciák 11-10-re győztek.

A magyar leányválogatottnak nem sikerült a címvédés, csorogtak is a könnyek az arcokon, de az ezüstéremre és a mutatott játékra mindenki büszke lehet. A csapat nem elveszítette az aranyat, hanem megnyerte az ezüstöt, holnap talán már a lányok is így érzik.

A krónikához tartozik, hogy Kányási Veronika, Astou Gaye (Franciaország) és Sára Krumpholcová (Csehország) bekerült a torna All Star-csapatába. A torna legértékesebb játékosa (MVP) a cseh Krumpholcová lett.

U18-AS 3X3-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG, DEBRECEN
A magyar csapatok vasárnapi mérkőzései
Fiúk
Negyeddöntő: Andorra–Magyarország 18-13 (Durázi, Kerpel-Fronius 4-4, Máriás 3, Gulyás 2
Leányok
Negyeddöntő: Magyarország–Svájc 11-7 (Kányási 5, Gereben, Mérész 3-3)
Elődöntő: Magyarország–Oroszország 13-10 (Gereben, Török 5-5, Kányási 2, Mérész 1)
Döntő: Franciaország–Magyarország 11-10 (Török 4, Gereben, Kányási, Mérész 2-2)
Végeredmény
Fiúk: 1. Franciaország, 2. Belgium, 3. Törökország, 4. Andorra, 5. Magyarország
Leányok: 1. Franciaország, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Csehország, 4 Oroszország

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS