Leeresztett menők

Farkas József juniorkapitányt meglepte, hogy a korosztályos bajnokságon nem minden súlycsoportban villogtak a kiemelten kezelt válogatottak. Leeresztettek az év végére, de legalább megtapasztalták, hogy komoly a hazai rivalizálás.

Nagy-Pál Tamás Debrecenben rendezték meg, 134 indulóval, az országos juniorbajnokságot. A szakmai stáb a legtöbb súlycsoportból kiemelte a legjobbakat, akik azonban néhány súlyban a döntőig sem tudtak eljutni, így bátran mondhatjuk: a meglepetések bajnoksága volt. Farkas József, a juniorválogatott mestere szerint a menők kicsit leeresztettek a szezon végére:

junior ob1

A meglepetések bajnoksága volt  •  Forrás: dvscboxing.hu

„Két világversenyünk volt idén, így biztosan elfáradtak. Hét súlycsoportban sem az első számú kiemelt nyert. És nem a pontozóbírókon múlt, hiába fogták rájuk  gyerekek és edzők. Reális eredmények születtek. Valóban voltak olyan meccsek, ahol tényleg csak minimális különbség, pár ütés döntött. Még én is meglepődtem, mert arra számítottam, hogy akik megjárták velem a világversenyeket, nagy fölénnyel nyernek. Helyette leeresztettek. És közben természetesen a másodvonalasok szerettek volna bizonyítani. Végül is nincs ezzel baj, hiszen legalább látják a válogatott versenyzők: folyamatosan maximális erőbedobásra van szükség, mert mások is pályáznak a helyükre. Sok olyan döntős volt, aki jövőre is junior lesz még, ami külön jó hír számomra.”

Farkas szerint a selejtezők még meglehetősen gyenge meccseket hoztak, de a folytatás már biztató volt. „Okosan bokszoltak a gyerekek, izgalmas csatákat vívtak. A 63 kg-ban Oláh Karcsi kiemeltként a fináléig sem jutott el, Dévényi Dominik ellenben meglepetésre végigvert mindenkit, amivel megváltotta a jegyét az idei csehországi Olimpiai Reménységek Versenyére. Ötvenkettőben Mislai Kristóf hozta a papírformát, de azzal meglepett, hogy annyira technikásan, felszabadultan bokszolt, mint a világversenyeken soha. Egyszer ott szeretném ezt a teljesítményt viszontlátni tőle.”

junior ob2

Nem mindig a kiemeltek nyertek  •  Forrás: dvscboxing.hu

Az egyik legizgalmasabb döntőt a 60 kilósok vívták: Lakatos Máté kiemeltként bejutott a döntőbe, Ruszó Erik azonban szoros meccsen legyőzte. „A végén talán Máté volt a jobb, a stábja fel is háborodott. Az egyik legnagyobb meglepetés volt a veresége. Bár vetekszik Baranyai Józsefével, aki ugyebár tavaly még Eb-t, most pedig már az első meccsén kikapott, nagyon gyenge teljesítménnyel. Valami nagyon nincs rendben vele, mentális okokra gyanakszom, amelyeket villámgyorsan fel kell deríteni.”

A torna egyébként remek hangulatban telt, és természetesen végig beszédtémát szolgáltatott a sportágban zajló harc, hiszen az elmúlt időszakban többször is támadás érte a szövetséget. „Sok edzővel beszélgettem és egyértelmű, hogy senki nem szeretne a fejlődés útjába állni. Szerintem a magyar ökölvívás igenis jó úton halad. Soha nem volt még ilyen tervezett a szakmai háttér. Minden szakembernek megvan az ismeretanyaga, amely alapján pontosan megtervezett edzéseket tud tartani. Soha nem voltak így kidolgozva a szakmai követelmények. A folyamat nagyjából három éve kezdődött, a felnőttek között még nem látható az eredménye. De a fiatalok már tollasodnak, és megcombosodva igenis, szép eredményeket érhetnek el.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS