Légiósok: Nagy Ádám ismét fontos szerepet játszott a Pisa újabb győzelmében

Az olasz másodosztályú bajnokság 12. fordulójában a Nagy Ádámot is foglalkoztató Pisa a hasonlóan 11 ponttal álló Cosenzát látta vendégül.

A magyar válogatott középpályás a szokásoknak megfelelően ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet, és stabil játékával a győzelem egyik kulcsfigurája volt. A Pisa a 12. percben szerzett vezetést, majd még a szünet előtt kétgólosra növelte előnyét.

A fordulás után a 63. minutumban már három volt közte, így tulajdonképpen el is dőlt a három pont sorsa, a vendégek csak a hajrában tudtak szépíteni. Nagy Ádámot 3-1-es állásnál, a 83. percben cserélték le, összességében jól szervezte a játékot, valamint támadásban és védekezésben is rengeteget segített.

A Pisa így már hét mérkőzés óta veretlen és a 14. helyre ugrott a tabellán.

Rossz hír a magyar válogatottnak: Műteni kell a Bundesligában játszó légiósunkat