Légkörpróba

Egyéni csúcsot úszott, és döntőbe jutott a 17 éves Juhász Adél a netánjai rövid pályás felnőtt úszó Európa-bajnokságon. Bár az érem egyelőre álom a Mol Új Európa Alapítvány támogatottjának, a parton és azon kívül értékes tapasztalatokat szerzett.

reb Tavaly két, akkor 13 éves úszó, Gyurinovics Fanni és Késely Ajna kapott lehetőséget a dohai rövid pályás úszó-világbajnokságon, az idei, ugyancsak 25 méteresen medencében rendezett Eb-n pedig a nyári, szingapúri ifjúsági vb-n jól szereplő fiatalok mérethették meg magukat a felnőttek között.

Közülük számszerűen Juhász Adél érte el a legjobb eredményt, hiszen 800 m gyorson a fináléba jutott, s ott a nyolcadik helyen zárt. Igaz, úgy került a legjobbak közé, hogy a középfutamban három olasz ért el nála jobb időt, csakhogy országonként legfeljebb ketten rajtolhatnak a fináléban.

juhasz_adel_netanya

Juhász Adél döntőt úszhatott 800 m gyorson

„Érdekes volt, hiszen délelőtt nagyjából két másodperccel javítottam meg az egyéni legjobbamat, pedig nem is fájt annyira – kezdi az Kiskunhalasi ÚGYSE úszója. – Délután viszont, amikor mindent kiadtam magamból, mégsem sikerült tovább javítani az időmön. Örülök, hogy néhány magyar versenyzőhöz hasonlóan nem betegedtem meg, és a fontosabb számban jól teljesítettem.”

Noha a Mol Új Európa Alapítvány támogatottja már szerepelt korosztályos világversenyen (az ifjúsági Eb-n nyert is tavaly 200 m pillangón), a felnőttek viadala teljesen más. Példának okáért, egy emeleten lakott Hosszú Katinkával, Verrasztó Dáviddal és a Gyurta testvérekkel, Dániellel és Gergellyel, akik mindannyian kedvesen kérdezgették, biztatták, és persze gratuláltak is.

„Nagy élmény volt közelebbről megismerni őket. Egyébként nem izgultam jobban a versenyen, mint máskor, ahhoz pedig amúgy is hozzá vagyok szokva, hogy teljesíteni kell. Ha nem a maximumra törekszem, legközelebb nemhogy becsusszanni nem fogok a döntőbe, hanem már a csapatba is mást jelölnek.”

A 400 méteren Juhász a 22. helyen zárt – mint mondja, visszaütött a rövid pihenés. Azaz, edzésből utazott Netánjába, s az Eb során persze nem annyit edzett, mintha otthon lett volna, neki pedig keveset pihenve kevésbé megy – persze ettől még elégedetten tért haza.

„Szép lett volna dobogóra állni, de a felnőttek között álom az érem, még nem tartunk ott.

Hihetnénk, hogy hazatérve némi pihenő várt rá, csakhogy tévednénk. Hétfőn hajnali fél háromkor kelt, mert korán repültek haza. Az edzője, Novotny Attila és a húga, Janka vitte haza Budapestről, de a mester már délután edzésre várta.

„Persze még hulla fáradt vagyok, de arra jutottunk, folytatni kell a felkészülést, hiszen a jövő héten már a győri versenyen úszom.”

A távlati cél pedig Rio, az olimpia: ezért muszáj csinálni, még ha fáradt is, ha fáj is.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS