Lehangoló kezdés

Felemásan indult a magyar ökölvívóknak az oroszországi ifjúsági Európa-bajnokság. Eddig összesen hatan léptek szorítóba, a továbbjutás azonban egyedül Szaka Istvánnak sikerült. Az éremesélyes Kontrecz Márk az első mérkőzésén búcsúzott.

Majer Dániel Magyar szempontból a vártnál gyengébbre sikerült a kezdés Anapában, az ifjúsági ökölvívó Eb-n. A tíz versenyző közül eddig hatan mutatkoztak be, de csak az 52 kg-ban szereplő Szaka István jutott tovább.

A Füzesy Zoltán szövetségi kapitány vezette csapat hétfőn érkezett meg az orosz üdülővárosba, és kedden este léptek szorítóba az első versenyzők. A két, egymás melletti ringben zajló küzdelmet az Oláh Ádám, Serbán Henrik, Szaka István trió kezdte.

A magyar csapat Forrás: boxing.hu

A magyar csapat  •  Forrás: boxing.hu

Közülük csak Szakának sikerült a továbbjutás, egyhangú pontozással (30:27, 30:27, 30:27) verte a német Cihangir Birdogust és jutott a június 10-i negyeddöntőbe, ahol az ír John Terry McEntee vár rá.

A 75 kilósok mezőnyében Oláh Ádámot a skót William Hutchison simán búcsúztatta (3-0), az 56 kg-os Serbán Henrik pedig az izraeli Malah Faditól kapott ki (2-1).

Ami a másnapi folytatást illeti, a Füzesy Zoltán által a 64 kg dobogójára várt Kontrecz Márk lépett először a kötelek közé a magyarok közül. A várakozásokkal ellentétben vereséget szenvedett a fehérorosz Pavel Miknajluktól (2-1), így már az első körben búcsúzott.

A szuper nehézsúlyban (+91 kg) induló Vincze Istvánon és a 60kg-ban bokszoló Németh Istvánon volt a sor, hogy javítson, de nekik sem sikerült. Mindketten 3-0-ra kaptak ki, Vincze a litván Marek Korolkovtól, Németh a horvát Gulan Martintól.

A folytatásban Kozák László (69 kg) az ír Brett McGintyvel, Tallósi Péter (81 kg) a norvég Shamilov Shamsudinnal, Komor Norbert pedig a lengyel  Kamil Offman ellen meccsel.

A verseny pontos állásáról semmilyen információs csatorna nem ad tájékoztatást, a helyszínen lévő küldöttség pedig technikai okok miatt nem tud részletes beszámolót adni.

Sajnáljuk.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS