Lelkesen, csak előre

Lelkes, jó csapattal száll vízbe a podgoricai fiú U18-as vízilabda-világbajnokságon a magyar együttes, amelynek célja a négy közé kerülés. Horkai György szövetségi kapitány szerint talán még sosem volt ilyen erős a mezőny.

Pusztai Viola A négy közé kerülés, de a tavalyi U17-es Európa-bajnokságon elért hetedik helynél mindenképpen előkelőbb pozíció megszerzése a cél a fiú U18-as vízilabda-válogatottnak a Podgoricában pénteken kezdődő világbajnokságon. A felkészülési tornák tapasztalatai lapján nem lesz könnyű dolga Horkai György együttesének, a szövetségi kapitány erről beszélt honlapunknak is:

A fiú U18-as vízilabda-válogatott Fotó: Dobos Sándor/waterpolo.hu

A fiú U18-as vízilabda-válogatott  •  Fotó: Dobos Sándor/waterpolo.hu

– Nagyon erős a mezőny, leginkább a riói olimpiához tudom hasonlítani: az ötkarikás játékok történetében még sosem volt példa arra, hogy nyolc csapat közül bármelyik nyerhetett volna, az ifjúságiak világbajnokságán ugyanaz a helyzet. A nyolc közé még nem számoltam az amerikaiakat, akikről kevés információnk van, illetve az ausztrálokat, akiket a szombathelyi tornán legyőztünk, de ők meg megverték az olaszokat. Úgy érzem, tavaly óta sokat fejlődött a csapat, végigdolgoztuk az elmúlt tíz-tizenkét hetet, a felkészülés jól sikerült. De hogy ez mire lesz elég, az csak a világbajnokságon derül ki, éles helyzetben.

A szakvezető elmondta, az U17-es Eb-n leginkább a védelemmel akadt gond, de ezen a téren is fejlődtek a játékosok, rutinosabbak lettek, bár hozzáteszi, ez igaz a vetélytársakra is. Pozitívumként értékeli, hogy a fiúk a felkészülési mérkőzéseken a szívüket, lelküket kitették, nagyon akartak, végig hajtottak, aminek többször meglett az eredménye. A szombathelyi tornán az olaszok ellen például az utolsó negyedben, egygólos hátrányról fordítva három góllal nyertek.

Az U18-as válogatott világbajnoki kerete
Bányai Márk, Leposa Gábor – kapusok. Burián Gergő, Baksa Benedek, Fekete Gergő, Kardos Alexander, Kósa Balázs, Lukács Ábel, Nagy Ádám, Sugár Péter, Teleki András, Vadovics Viktor, Zerinváry Lóránd

– Lelkes, jó csapat a miénk, bárkit le tudunk győzni. A mérkőzéseken sok helyzetet alakítunk ki, de azokat higgadtabban kell értékesíteni, mert az egyik legnagyobb hibánk a befejezések pontatlansága. Ez pedig az új szabályok szerint játszott vízilabdában gyorsan megbosszulja magát, ha mondjuk, megúszásból elrontjuk a támadást, akkor az ellenfél szinte azonnal büntethet. A válogatottat jó képességű játékosok alkotják, a védekezés oszlopa Nagy Ádám, de a két balkezesünk, Burián Gergő és Vadovics Viktor is kiemelkedik, és centerposzton is elég jók vagyunk. De mindenki nagyon hasznos tagja a csapatnak, csak az a nehéz, hogy ebben a korban stabil teljesítményt nyújtsanak.

A fiúknak már az első meccsen teljes lángon kell égniük, hiszen a házigazda Montenegróval mérkőznek, s minden bizonnyal teltház vár rájuk a Moraca Sportcentrum nyitott uszodájának lelátóján. A krétai Comen-kupán kétszer is megmérkőzött a két együttes, a csoportban kétgólos vereséget szenvedett a magyar, a döntőben azonban csak ötméteresekkel maradt alul. Horkai úgy látta, a világbajnokság egyik esélyese fegyelmezett, jó csapat, több kiemelkedő játékossal a soraiban.

A magyar válogatott címvédőként érkezett a podgoricai vb-re, 2014-ben Isztambulban ötméteresekkel múlta felül a spanyolokat a döntőben. A világbajnok csapatból Nagy Ádám és Vadovics Viktor  Podgoricában is vízbe ugrik.

A csoportbeosztás érdekesen alakult: míg a másik három csoportban öten kaptak helyet, a magyar együttes mellé csak három csapatot soroltak. Igaz, a montenegróiakkal, az olaszokkal és a brazilokkal együtt ez a legnehezebb csoport a vb-n. A negyeddöntőbe csak a csoportelsők jutnak be egyenes ágon, a második és a harmadik helyezettek játszanak a nyolc közé jutásért, míg a többiek az alsóházban folytatják.

A podgoricai vb csoportbeosztása
A csoport: Kazahsztán, Görögország, Oroszország, Kolumbia, Kanada
B csoport: Magyarország, Brazília, Olaszország, Montenegró
C csoport: Egyiptom, Dél-Afrika, Spanyolország, Ausztrália, Japán
D csoport: Egyesült Államok, Kína, Horvátország, Új-Zéland, Szerbia

A magyar válogatott szerdán utazott el Podgoricába, délután négy körül ért a montenegrói fővárosba. Kardos Alexander szerint az uszoda és a szálloda is gyönyörű.

– Az utazás zökkenőmentes volt, a megérkezés után ebédeltünk, majd csendespihenőnk volt, este pedig egy órát edzettünk. Ma kilenckor reggeliztünk, később kondiztunk, délben ismét edzettünk.

A további programot csütörtök délelőtt még a fiúk sem tudták, ami biztos: pénteken szabadnaposak, szombaton 21 órakor Montenegróval játszanak.

A világbajnokság élőben ITT követhető.

FIÚ U18-AS VILÁGBAJNOKSÁG, PODGORICA
Csoportmérkőzések:
Augusztus 27., szombat: Montenegró–Magyarország 21.00
Augusztus 28., vasárnap: Magyarország–Brazília 21.00
Augusztus 29., hétfő: Olaszország–Magyarország 18.20
Augusztus 31., szerda: nyolcaddöntő
Szeptember 1., csütörtök: negyeddöntő
Szeptember 2., péntek: elődöntő
Szeptember 3., szombat: döntő

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS