Lendületből a vébére

Végállomásához érkezett az utánpótlás nagy, nyári versenysorozata. Szarajevóban keddtől rendezik meg a kadet-világbajnokságot. A magyar válogatott szeretné megismételni az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményét. Akkor minden fogásnemben született érem, s talán most is van rá esély.

Lakner Gábor Alig két hete ért véget a kadet Európa-bajnokság Szabadkán, máris megrendezik a korosztály világbajnokságát. A magyar válogatott ezúttal sem utazik túl messzire, a vébének Bosznia-Hercegovina fővárosa, Szarajevó ad otthont keddtől vasárnapig. Érdekesség, hogy a verseny helyszínéül szolgáló Amel Bečković Sportcsarnokban rendezték meg az ifjúsági dzsúdóvébét is augusztus elején.

A csapat tagjai edzésben maradtak az öt érmet hozó kontinensviadal után, előbb Szigetszentmiklóson, majd Budapesten készültek a következő megméretésre. A fiatalok így lendületből érkeznek a világbajnokságra. A két verseny között az edzők elsősorban az Eb-n elkövetett hibák kiküszöbölésére helyezték a hangsúlyt.

kadet_kotottcsapat

A kötöttfogású válogatott kezdi meg a szereplést

Kötöttfogásban minden súlycsoportban indul magyar versenyző, az Eb-hez képest egyedül az 50 kg-ban, kényszerből történt  változtatás.  A Szabadkán ötödik helyen záró Török Tamás sérülés miatt nem utazhatott el Boszniába, és a klubtárs Kecskeméti Krisztián vette át a helyét. Fodor Zoltán szakágvezető elsősorban mentalitásban vár javulást, hiszen az Eb-n többször megnyert mérkőzést engedtek ki kezükből versenyzői. Amennyiben sikerül előrelépni, nem csak egy dobogós helyezés várható a magyaroktól az erősebb mezőny ellenére sem.

A leánycsapatban több módosítást is végrehajtott Ritter Diletta, aki Faragó Nikolett (46 kg) és Németh Anna (60 kg) nélkül vág neki a világbajnokságnak. Az Eb-n 65 kg-ban induló Elekes Emese a szakvezető tanácsára fogyasztott, és a 60 kg-ban indul, hogy növelje esélyeit. A hatfős társaság minden tagja képes lehet jó szereplésre, Ritter Diletta szerint akár felül is múlható az Eb-n szerzett három érem.

Szabadfogásban nyolc versenyző vesz részt a vébén, az Európa-bajnoki csapatból az 58 kg-ban szereplő László József maradt ki. Bánkuti Zsolt szakágvezető érmet és pontszerzést vár a fiúktól, előbbire az Európa-bajnokságot remek versenyzéssel harmadik helyen záró Lukács Botondnak van a legnagyobb esélye. A csepeli birkózó nem titkoltan ismét szeretne dobogóra állni.

Magyarok a kadet-világbajnokságon
Augusztus 25-26., kedd-szerda: kötöttfogás
Kedd.  50 kg: Kecskeméti Krisztián. 54 kg: Kecskeméti Ferenc. 58 kg: Bak Gergely. 63 kg: Lévai Tamás. 100 kg: Érsek Róbert
Szerda. 42 kg: Pásztor Richárd. 46 kg: Váncza István. 69 kg: Kismóni Móric. 76 kg: Gégény Dominik. 85 kg: Kismóni Botond
Augusztus 27-28., csütörtök-péntek: nők
Csütörtök. 49 kg: Szekér Szimonetta. 56 kg: Dollák Tamara
Péntek. 40 kg: Molnár Nikoletta. 52 kg: Bognár Erika. 60 kg: Elekes Emese. 70 kg: Nagy Bernadett
Augusztus 29-30., szombat-vasárnap: szabadfogás
Szombat. 50 kg: Németh Márton. 69 kg: Gulyás Botond. 85 kg: Szurovszki Patrik.
Vasárnap. 46 kg: Farkas Rajmund. 54 kg: Egyed Balázs. 63 kg: Mester Milán. 76 kg: Lukács Botond. 100 kg: Medgyes Tibor.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS