Lengyel fölény

Mindkét csapatunk vereséggel rajtolt az Olimpiai Reménységek Versenyén, a nyitányon a lengyelek az U16-os fiú- és leány kosárlabda-válogatottunkat is két vállra fektették.

Lakner Gábor Mindkét U16-os kosárlabda-válogatottunk vereséggel kezdte a szlovákiai Olimpia Reménységek Versenyét, a fiúkat és a lányokat is a lengyelek győzték le a nyitányon. Tegyük hozzá, a tornán nem az eredmény a legfontosabb, így a mérkőzések után egyáltalán nem búslakodó szövetségi edzőkkel beszéltünk.

A fiúválogatott szinte teljesen kicserélődött az egy héttel ezelőtti Balkán-kupán szerepelt csapathoz képest, talán annak is volt köszönhető, hogy megilletődötten kezdte a mérkőzést. A lengyelek állva hagyták a srácokat, akik a második negyedben érkeztek meg a mérkőzésbe. A nagyszünetre nyolcpontosra olvadt a lengyel előny, a harmadik szakaszban pedig már hét ponttal a magyarok vezettek. Az ellenfél kemény védekezése a végére felőrölte válogatottunk ellenállását, sok volt az eladott labda is, így viszonylag nagyobb különbség alakult ki: a lengyelek 84-68-ra győztek.

„Fizikálisan erős, magas és technikailag képzett játékosokból álló csapat volt az ellenfelünk. Voltak jó periódusaink, csináltunk nagyon szép dolgokat, de elkövettünk sok felelőtlenséget is. Sok munka vár még ránk, van mit javítanunk, de azért vannak ezek a tornák, hogy megtegyük” – értékelte a látottakat Váradi Attila.

meszarosne_kovacs_andrea_kezdo5

Mészárosné Kovács Andrea

A lányok jóval szorosabb mérkőzést játszottak, a küzdelem csupán a végjátékban dőlt el a rendkívül jó szerkezetű lengyelek javára. Válogatottunk hétpontos hátrányból állt fel a hajrában, és bár győzelmi esélyünk is volt, végül hárompontos vereség lett a vége: a lengyelek 62-59-re nyertek.

„Az eddigiekhez képest nagyon jó mérkőzést játszottunk, agresszívan védekeztünk, és támadásban is volt több kiemelkedő teljesítmény, Angyal Barbara és a második félidőben Horváth Fruzsina is ponterősen játszott. Csapatként is jól teljesítettünk, az viszont továbbra is látszik, hogy belső posztokon vannak hiányosságaink. Nüanszokon múlt a mérkőzés, de nem szomorkodunk, mert az ilyen összecsapásokból sokat lehet tanulni” – számolt be honlapunknak Mészárosné Kovács Andrea.

A fiúk kedden 19.30 órakor Csehországgal, míg a lányok 17 órakor Szlovákiával csapnak össze.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS