Lauda: A Ferrari nagyobb potenciállal rendelkezik

F1

2015. december 28. hétfő, 13:27

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A háromszoros F1-es világbajnok szerint csapatának, a Mercedesnek kisebb lángon kell égnie a tél folyamán, míg a Ferrari sokkal nagyobb előrelépésre lesz képes.

Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója a minap nyilatkozott úgy, hogy nem szabad félvállról venni a Ferrari jelentette fenyegetést, hiszen nagyot sikerült előrelépniük a legutóbbi holtszezonban, és ebből kiindulva szinte biztos, hogy hasonlóra készülnek most is. Niki Lauda, a brackley-i gárda másik prominens vezetője pedig azt mondta, hogy a 2016-os szezon első három versenye kulcsfontosságú lesz majd, mi több, már akkor eldőlhet, hogy kinek van a legnagyobb esélye a bajnoki címre.

A Ferrari, miután két dobogós helyezéssel a negyedik helyen zárt a 2014-es szezonban, az idei évad pozitív meglepetését okozta azzal, hogy több alkalommal is egyenrangú ellenfélként vette fel a kesztyűt a Mercedesszel szemben. Sebastian Vettel 13 dobogós helyezést szerzett, ebből háromszor nyerni is tudott, Kimi Raikkönen pedig ennyiszer látogatta meg a pódiumot Bahreinben, Szingapúrban, és Abu Dhabiban.

Niki Lauda szerint a Ferrari sokkal nagyobb potenciállal rendelkezik fejlesztés terén, ezért őket tartja a Mercedes legnagyobb riválisának. „A Ferrari sokkal könnyebben tudja majd fejleszteni a karosszériáját, az aerodinamikáját és az erőforrását, mint mi” – nyilatkozta az osztrák a La Gazetta dello Sportnak. „A Mercedes nagyon keményen dolgozott saját motorján, hogy kész legyen az új, hibrid érára, de mostanra kisebbek lettek a lehetőségeink. Maranellóban mindig azt mondták, hogy sokkal nagyobb tapasztalatunk van az erőforrások terén, mint a versenyben, és ez segített nekünk abban, hogy megtartsuk előnyünket a szezon végéig.”

Forrás: www.formula.hu – RSS