
Az elmúlt évekhez képest idén időmilliomossá vált Loeb kipróbálta magát egy Moto2-es gép nyergében Le Castelletben. Egy ilyen esemény nem maradhatott teljes titokban, hiába tett meg érte majdnem mindent, majdnem mindenki.
A Tech3 csapat francia motorosa Louis Rossi egy közös barátjukon keresztül invitálta a kilencszeres világbajnokot, hogy próbálja ki magát két keréken. Minden idők legnagyobb Sebastianja azonnal igent mondott és a Tech3 csapat egy tavalyi fejlesztésű versenymotort bocsátott Loeb rendelkezésére, míg Rossi egy utcai Yamaha R6 nyergébe pattant, hogy Loeböt kísérje a pályán. Rossi elmondása szerint Loeb roppant lelkes volt, több mint ötven kört motorozott a pályán és nagyon jól érezte magát. Sajnos az időeredményekről nem érkezett hír és Loeb sem kívánta kommentálni a tesztet.
Loebről eddig is tudtuk, hogy szereti a motorokat, hiszen a tavalyi Szardínia Rally-n is lefotózták, amint kiesése után barátaival endúró motorokkal mentek versenyt nézni. Nem olyan rég került napvilágra az a hír, hogy az emlékezetes 2006-os sérülését – ami miatt ki kellett hagynia a szezon utolsó négy versenyét – szintén terepmotorozás és nem kerékpározás közben szerezte, de akkoriban ezt a tényt a Citroen Racing vezetése elferdítette.
Sajnos az esetről sem videót, sem fotót nem találtunk
Forrás: motogp.com