Lopez Le Mans-ban vagy a DTM-ben folytathatja

WTCC

2016. január 2. szombat, 16:13

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

A Citroen WTCC-ből való kiszállásával Jose Maria Lopez is távozhat a szériából. Könnyen lehet, hogy már idén indul a 24 óráson a tapasztalatszerzés érdekében.

Jose Maria Lopez a Citroennel együtt érkezett 2014-ben a túraautó-világbajnokság mezőnyébe, az eddigi két szezont pedig meg is nyerte a márka oldalán. 2016 végén azonban a Citroen – amely ebben az évben is csak kettő gyári autót indít – kiszáll a szériából, és könnyen lehet, hogy velük együtt Lopez is új kihívást keres magának.

„Szeretnék a csapattal maradni, de a ralizás nem az én műfajom” – jegyezte meg az Autosport lapnak Lopez, utalva arra, hogy a Citroen a WRC-re összpontosít 2017-től. Helyette az egyre népszerűbb Le Mans-i 24 órás és a DTM nevét említette meg. „Igazán nagy kár lenne, ha el kellene hagynom ezt a nagyszerű alakulatot, de mindig is mondtam, hogy szeretném megtalálni a lehetőséget, hogy versenyezhessek Le Mans-ban.”

Mi több, elképzelhető, hogy Lopez már a 2016-os kiadáson ott lesz tapasztalatszerzés végett. „Nagyszerű lenne indulni ezen a versenyen, ezért megpróbálhatnék tapasztalatot gyűjteni most, és ki tudja, 2017-ben talán már a prototípusok között találnék helyet.”

„Nagyon sok kategóriában nézelődhetek” – folytatta Lopez, aki szívesen maradna a túraautózásban is. „Figyelem a DTM-et is, ami szintén nagyszerű széria, de egyelőre nem tudom, mi lesz. Ott a WTCC is, lehetséges, hogy maradni fogok. Ami jelen pillanatot illeti, olyan versenyző vagyok, aki tudja, milyen elveszíteni a helyét, ezért nyitva hagyom a lehetőségeket, és meglátom, melyik lesz a legjobb. Ami biztos, hogy Európában akarok maradni, növekedni szeretnék versenyzőként, emberként is” – mondta a kétszeres világbajnok.

Forrás: www.formula.hu – RSS