Lopez simán nyert, Michelisz a tízen kívül

WTCC

2016. szeptember 25. vasárnap, 10:37

Szerző:

A háromszoros világbajnok argentin könnyed rajt-cél győzelmet aratott két márkatársa, Yvan Muller és a privát bajnokságot megnyerő Mehdi Bennani előtt. Michelisz Norbi ezúttal nem szerzett pontot.

Itthoni idő szerint nem sokkal délelőtt 10 óra után vágott neki a túraautó-vb mezőnye a sanghaji főversenynek. Jose Maria Lopez könnyedén megtartotta az első helyét a start után, Nicky Catsburg azonban csúnyán beragadt, így Yvan Muller és Mehdi Bennani is átlépte őt. A kilencedik pozícióból rajtoló Michelisznek ezúttal nem sikerült a legjobban az indulás: az első kör során két helyet is veszített, ráadásul épp Tiago Monteiro előzte meg, akivel nagy csatát vívhatnak az összetett dobogóért – a nyitófutam után tíz pontra olvadt a portugál előnye a magyarral szemben.

lopez-wtcc-sanghaj

Lopez folyamatosan nyúlt el az üldözőitől, a Muller, Bennani, Catsburg trió viszont szépen együtt autózott – igaz, valódi támadást egyikük sem tudott indítani a másik ellen. Hátrébb sem igazán volt akció: Gabriele Tarquini Ladáját követte a két Volvo, majd pedig jött a lehetőségeihez képest egészen szépen előretörő Monteiro, míg Norbi továbbra is a 11. helyen haladt.

Végül aztán a sorrend már nem is változott: a háromszoros világbajnok Lopez sima rajt-cél győzelmet aratott, mögötte Muller második helyével a pontversenyben is megerősítette ezt a pozícióját, a dobogó alsó fokára felálló Bennani pedig már be is biztosította a WTCC Trophy névre hallgató privát bajnoki címet. Ami pedig a magyarokat illeti: Michelisz maradt a 11., ezzel pedig Monteiro négy ponttal növelte vele szembeni előnyét a tabella harmadik helyén – a két hondást 14 egység választja el egymástól a katari finálé előtt. A Zengő Motorsport pilótái közül annak ellenére is Ficza Ferenc végzett előrébb, hogy Nagy Dániellel ellentétben ő csak a bokszból vághatott neki a viadalnak, sőt még Demoustier-t is maga mögé utasította.

A főfutam végeredménye:

1. José-María López Citroen    
2. Yvan Muller Citroen 11.037 11.037
3. Mehdi Bennani Citroen 12.742 1.705
4. Nicky Catsburg Lada 13.205 0.463
5. Gabriele Tarquini Lada 15.715 2.510
6. Fredrik Ekblom Volvo 18.176 2.461
7. Thed Björk Volvo 18.516 0.340
8. Tiago Monteiro Honda 23.878 5.362
9. Tom Chilton Citroen 24.700 0.822
10. Tom Coronel Chevrolet 26.509 1.809
11. Norbert Michelisz Honda 30.202 3.693
12. Hugo Valente Lada 34.387 4.185
13. Rob Huff Honda 36.452 2.065
14. James Thompson Chevrolet 42.431 5.979
15. John Filippi Chevrolet 51.238 8.807
16. Ferenc Ficza Honda 57.430 6.192
17. Grégoire Demoustier Citroen 58.850 1.420
18. Daniel Nagy Honda 58.880 0.030

 

Forrás: www.formula.hu – RSS