Lóránt Péter nagy élményekkel gazdagodott Pesaróban

image

Lóránt Péter nagy élményekkel gazdagodott a Pesarónál, amely az ő közreműködésével harcolta ki a bennmaradást hétvégén az olasz kosárlabda-bajnokságban.

    Az adriai csapat vasárnap „kiesési rangadón” fogadta a Casertát, és 80-70-re nyert, így a vendégek estek ki a másodosztályba. A januárban érkezett magyar légiós 12 pontot szerzett, összességében pedig 15 olaszországi mérkőzésén átlagosan 11 pontot szerzett és 6 lepattanót gyűjtött.
    „Tízezer ember tombolt vasárnap a csarnokban, a Serie A-ban még sosem fordult elő, hogy az utolsó fordulóban döntse el két csapat, hogy melyikük esik ki. Az egész kisváros ünnepelt, én pedig örülök, hogy meghatározó játékos lehettem, úgyhogy a legnagyobb élmények közé helyezem a légióskarrieremben” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a 29 éves kosaras.
    Ami az egész idényt illeti, a 206 centis Lóránt elmondta, vegyes érzelmekkel tekint vissza, mivel az év elején térdműtéten esett át, aztán karácsonykor némi bonyodalmak után, közös megegyezéssel szerződést bontott a Szolnokkal, Pesaro viszont „maximálisan bevált”.
    Ennek kapcsán menedzsere és testvére, Lóránt András kifejtette, nehéz év közben klubot találni, de öccsét már ismerték Olaszországban még a Rómában töltött időkből.
    „Petinek június 30-ig van kilépési lehetősége a pesarói szerződéséből, néhány héten belül kiderül, hogy hol folytatja” – tette hozzá.
    Terveiről szólva Lóránt Péter közölte, karrierje csúcsán érzi magát, és szívesen maradna Olaszországban, de kivárja a legjobb ajánlatot.
    „A válogatottnak idén nincs hivatalos programja, de jövőre természetesen rendelkezésre állok, jó lenne 1999 után ismét kijutni egy Európa-bajnokságra” – jelentette ki.
    A Hanga Ádám karrierjét is egyengető Lóránt András a sajtótájékoztatón elmondta, Hanga kedden visszatért az olasz Avellinótól az őt kölcsönadó spanyol Vitoriához, mely a Real Madriddal találkozik a jövő hétvégén. A baszk együttes célja a rájátszásba kerülés lesz a bajnoki hajrában.
    Az Avellino 12/18-as győzelmi mérleggel a tabella 13. helyén zárt az olasz pontvadászatban.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.