Lorenzo körrekordot futott a „szárnyas” Yamahával

Motor

2015. szeptember 11. péntek, 14:59

Bár elsőként Marc Marquez javította meg saját korábbi csúcsát, végül az új aerodinamikai szárnyacskákat tesztelő Jorge Lorenzo végzett az élen a királykategória péntek délutáni gyakorlásán. Kettejük mögött Dani Pedrosa lett a harmadik, megelőzve a ducatis Andrea Doviziosót, valamint a világbajnokságot vezető Valentino Rossit.

14 óra 5 perckor vette kezdetét a MotoGP második szabadedzése Misanóban. Az első körök után Marc Marquez állt az élre, megelőzve saját csapattársát, Dani Pedrosát, valamint a Yamaha párosát, Jorge Lorenzót és Valentino Rossit. Cal Crutchlow eközben egy bukással vétette észre magát, míg nem sokkal később Alex de Angelis az ő sorsára jutott. Félidőhöz érve aztán Lorenzo ismét befurakodott a két Repsol Honda közé: a lemaradása 88 ezred volt a címvédő mögött – mindezt ráadásul a kemény keverékű hátsó gumival érte el.

Az utolsó tíz perchez közelítettünk, amikor Marquez 1:32.924-es időt futott, s ezzel kilenc ezredmásodperccel máris megdöntötte saját 2013-as rekordját – igazuk volt tehát azoknak, akik az újraaszfaltozástól jelentős javulást vártak. Eközben Lorenzo motorján is érdekes újítást fedezett fel a kamera: a Ducati nyomdokaiba lépve az M1 elején is megjelentek apró, aerodinamikai célokat szolgáló szárnyacskák.

yamaha aerodinamic wing

A világbajnoki címért küzdő spanyol nem sokkal később át is vette a vezetést repsolos honfitársától – igaz, ekkor már a közepes keverékkel körözött a pilóta. Az 1:32.871 végül elég is volt az elsőséghez: Lorenzo ezzel 53 ezredmásodpercet adott Marqueznek, vagyis úgy tűnik, normál körülmények között ez a hétvége is az ő csatájukat hozhatja. Mögöttük nagy csata folyt a harmadik helyért, amelyet végül Pedrosa szerzett meg a ducatis Andrea Dovizioso előtt. A bajnokságot 12 pontos előnnyel vezető Rossi ötödik lett, megelőzve Pol Espargarót és a két hete dobogóra álló Danilo Petruccit, míg a legjobb tízbe Bradley Smith, a délelőtt remeklő Michele Pirro, valamint Crutchlow fért még be. A tréning krónikájához tartozik még, hogy a leintés előtti percekben Karel Abraham is feliratkozott a balesetezők listájára.

A királykategória programja holnap délelőtt 9:55-kor folytatódik a harmadik szabadedzéssel, amely után eldől, melyik tíz motoros jut be automatikusan a délutáni kvalifikáció második szakaszába.

A 2. szabadedzés végeredménye:

1.

Jorge LORENZO

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1’32.871


2.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1’32.924

0.053 / 0.053

3.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1’33.258

0.387 / 0.334

4.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

1’33.291

0.420 / 0.033

5.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1’33.469

0.598 / 0.178

6.

Pol ESPARGARO

SPA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1’33.552

0.681 / 0.083

7.

Danilo PETRUCCI

ITA

Octo Pramac Racing

Ducati

1’33.553

0.682 / 0.001

8.

Bradley SMITH

GBR

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1’33.595

0.724 / 0.042

9.

Michele PIRRO

ITA

Ducati Team

Ducati

1’33.674

0.803 / 0.079

10.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda

Honda

1’33.785

0.914 / 0.111

11.

Scott REDDING

GBR

EG 0,0 Marc VDS

Honda

1’33.808

0.937 / 0.023

12.

Aleix ESPARGARO

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1’33.840

0.969 / 0.032

13.

Andrea IANNONE

ITA

Ducati Team

Ducati

1’34.132

1.261 / 0.292

14.

Maverick VIÑALES

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1’34.215

1.344 / 0.083

15.

Eugene LAVERTY

IRL

Aspar MotoGP Team

Honda

1’34.345

1.474 / 0.130

16.

Loris BAZ

FRA

Forward Racing

Yamaha Forward

1’34.500

1.629 / 0.155

17.

Yonny HERNANDEZ

COL

Octo Pramac Racing

Ducati

1’34.595

1.724 / 0.095

18.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1’34.727

1.856 / 0.132

19.

Jack MILLER

AUS

LCR Honda

Honda

1’34.856

1.985 / 0.129

20.

Hector BARBERA

SPA

Avintia Racing

Ducati

1’35.011

2.140 / 0.155

21.

Stefan BRADL

GER

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1’35.036

2.165 / 0.025

22.

Nicky HAYDEN

USA

Aspar MotoGP Team

Honda

1’35.394

2.523 / 0.358

23.

Alex DE ANGELIS

RSM

E-Motion IodaRacing Team

ART

1’35.735

2.864 / 0.341

24.

Mike DI MEGLIO

FRA

Avintia Racing

Ducati

1’35.853

2.982 / 0.118

25.

Claudio CORTI

ITA

Forward Racing

Yamaha Forward

1’36.326

3.455 / 0.473

26.

Karel ABRAHAM

CZE

AB Motoracing

Honda

1’36.530

3.659 / 0.204

Forrás: www.formula.hu – RSS