Lorenzo nyerte a bukások versenyét, dobogón a Suzuki!

Motor

2016. május 8. vasárnap, 15:10

Sok bukás után az elején ellépő Jorge Lorenzo nyerte a Francia Nagydíjat. Mellé a dobogóra Valentino Rossi és a királykategóriában először Maverick Vinales állhatott fel. A nagy nevek közül Andrea Iannone, Andrea Dovizioso és Marc Marquez esett ki.

A királykategória versenye a szokásos európai időben, 14 órakor vette kezdetét. A rajtot Lorenzo kapta el a legjobban, de Dovizioso is szépen előrejött. Marquez visszaesett az ötödik helyre, Rossi jött mögötte. Pol Espargaro és Valentino Rossi kakaskodott egy kicsit, de az olasz túl kemény volt, így vissza kellett vennie. Lorenzo elnyúlt a második helyen motorozó Doviziosótól. A „Doktor” nagy nehezen legyűrte az Espargaro fivéreket, így ismét Marquez mögé került.

lorenzo-futam-lemans

Pedrosa nem sokat tudott előretörni, a top tízen kívül körözött. Dovizioso néhány tizeddel közelebb lopózott Lorenzóhoz, Marquez viszont elkezdett leszakadni a harmadik helyen álló Iannonéról, aki közben bebújt a csapattársa mellé. A Suzukisok szépen tartották a hatodik, hetedik pozíciót, Aleix Espargaro Vinales előtt motorozott. Marquez keményebb gumijai 22 körrel a leintés előtt kezdtek működni. Iannone bukása rázta fel a versenyt, Cal Crutchlow, Tito Rabat, majd Yonny Hernandez csatlakozott hozzá.

Iannone kiesésének köszönhetően Marquez dobogós helyre került és egyre közelebb egerészte magát Doviziosóhoz. Rossi is elkezdett felzárkózni a spanyolra. Jó csatákra volt kilátás 17 körrel a vége előtt. Az olasz rögtön be is próbálkozott Marqueznél, amint lehetősége adódott rá. Dovizioso került a célkeresztjébe, őt is legyűrte egy kör alatt. De nem tudott elszakadni a kettőstől, így további izgalmakra volt kilátás, ami alig fél körrel később el is érkezett, amikor a ducatis és a hondás szinte ugyanabban a másodpercben estek el, azonban egymástól függetlenül. A Suzuki így dobogóra került Vinales révén. Pedrosa mindeközben fellopakodott a negyedik helyre.

Marquez visszaült a motorra és mivel már nagyon sokan kiestek, a 14. helyen motorozott. Bradley Smith is a hetes kanyarban dobta el a vasat, de Lorenzót egyik bukás sem zavarta, óriási előnnyel vezetett a csapattársa előtt. Rossi és Vinales között három és fél másodperc volt a különbség, Pedrosa a honfitársától két másodperccel volt lemaradva. De a sorrend már nem változott a leintésig, így Lorenzo, Rossi és Vinales állhattak a dobogóra. Marquez végül a 13. helyen ért célba.

A futam végeredménye:

1. Jorge LORENZO SPA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha 43’51.290
2. Valentino ROSSI ITA Movistar Yamaha MotoGP Yamaha +10.654
3. Maverick VIÑALES SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +14.177
4. Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team Honda +18.719
5. Pol ESPARGARO SPA Monster Yamaha Tech 3 Yamaha +24.931
6. Aleix ESPARGARO SPA Team SUZUKI ECSTAR Suzuki +32.921
7. Danilo PETRUCCI ITA OCTO Pramac Yakhnich Ducati +38.251
8. Hector BARBERA SPA Avintia Racing Ducati +38.504
9. Alvaro BAUTISTA SPA Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +48.536
10. Stefan BRADL GER Aprilia Racing Team Gresini Aprilia +54.502
11. Eugene LAVERTY IRL Aspar Team MotoGP Ducati +1’02.677
12. Loris BAZ FRA Avintia Racing Ducati +1’07.658
13. Marc MARQUEZ SPA Repsol Honda Team Honda 1 kör
Nem ért célba:        
  Bradley SMITH GBR Monster Yamaha Tech 3 Yamaha  
  Jack MILLER AUS Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda  
  Andrea DOVIZIOSO ITA Ducati Team Ducati  
  Andrea IANNONE ITA Ducati Team Ducati  
  Tito RABAT SPA Estrella Galicia 0,0 Marc VDS Honda  
  Cal CRUTCHLOW GBR LCR Honda Honda  
  Yonny HERNANDEZ COL Aspar Team MotoGP Ducati  
  Scott REDDING GBR OCTO Pramac Yakhnich Ducati  

Forrás: www.formula.hu – RSS