Losonczi Dávid vitatható vereség után ezüstérmes

A kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában szereplő Losonczi Dávid a fináléban nagy hátrányból felállt, majd közel egy percig tusközelben tartotta török ellenfelét, végül azonban 8-7-re kikapott, így ezüstérmet nyert vasárnap a belgrádi birkózó-világbajnokság zárónapján.

Losonczi
Losonczi Dávid (kékben) a török Ali Cengiz ellen küzd a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az ESMTK klasszisa szombaton egészen parádés, ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel jutott döntőbe. Négyből három ellenfelét technikai tussal verte, és riválisai nem tudtak pontot csinálni rajta, az egyetlenegy, ami összejött ellene, passzivitás miatt volt. A vasárnapi döntőben Ali Cengiz volt az ellenfele, akit áprilisban Takács István az Európa-bajnokság fináléjában legyőzött. Szombaton Losonczi azt nyilatkozta, hogy ő is legyőzi majd a törököt.

A meccset a 23 éves magyar rá jellemzően erőteljesen kezdte, és ugyan állásból nem tudott akciót elérni, de másfél perc után riválisának kellett lemennie passzivitás miatt (1-0). A parterhelyzetet ezúttal Losonczi nem tudta kihasználni, fogása kétszer is szétcsúszott, mielőtt a mérkőzésvezető felállította őket.

A folytatásban a magyar kötöttfogású továbbra is óriási lendülettel küzdött, ami a menet hajrájában visszaütött, ugyanis kitolási kísérletéből Cengiz lefogta a fejét és négy pontért eldobta, ráadásul szabálytalanság miatt a négy mellé még két pontot is kapott, így a szünetben 6-1 volt az előnye.

A szünet után Losonczi már nem tűnt frissnek, a török jól bírta ellene az állóbirkózást, így egy percnél a magyar birkózó kapta a figyelmeztetést és leküldést (1-7). Ekkor kilátástalannak tűnt a helyzete, Cengiznek ugyanis egy kétpontos akció elég lett volna a győzelemhez.

Ráadásul a török a hat pont előnnyel is remek helyzetben volt, ám talán éppen az aranyérem közelsége miatt megpróbálkozott egy pörgetéssel

Losonczi azonban gyönyörűen ráfordult és rögtön visszatámadott, billentett és tusveszélyes helyzetbe szorította ellenfelét

A fiatal magyar birkózó közel egy percig próbálta leszorítani Cengizt, és a lelátóról többször egyértelműnek tűnt a két váll, amit a hosszú másodpercek alatt a mérkőzésvezető már kétszer is megítélt volna, de a szőnyeg két végében ülő bíró (szőnyegelnök és pontozóbíró) nem adott erre engedélyt, majd a török ki tudott fordulni a hasára.

A menekülést szabálytalannak ítélték, így Cengiznek vissza kellett hasalnia a szőnyegre, ekkorra azonban – a visszatámadással és a közben produkált billentéssel, illetve a szabálytalansággal 7-7-re egyenlítő, de így is hátrányban álló – Losoncziban nem maradt erő. Képtelen volt akciót csinálni, ahogy a hajrában is csak egy szabálytalan levitelre futotta erejéből, így végül – egy elutasított challenge miatt – 8-7-re veszített.

„Felfoghatatlan számomra, hogy egy vb-döntőben betusolnak valakit és nem ütik le a tust. Egyszerűen nem tudom, nem értem” – háborgott Módos Péter szövetségi kapitány közvetlenül a döntő után.

„Az első menetben volt egy kihagyása Dávidnak, szerencsére azonban vissza tudott jönni a meccsbe, aztán nem ütötték le a tust.”

Losonczi
Az ezüstérmes Losonczi Dávid a férfi kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos súlycsoportjának eredményhirdetésén. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Losonczi Dávid a vegyeszónában elkeseredetten nyilatkozott, de hangsúlyozta, hogy így is büszke magára, az érem és az olimpiai kvóta rengeteget jelent a számára.

„Az egész világbajnokságon jól birkóztam, szerintem most is többet tettem a töröknél a győzelemért, úgy éreztem, be is tusoltam, de a bírók nem így látták, a jóisten ezt valamiért most nem akarta”

– mondta Losonczi.

A tavalyi vb-n bronzérmes versenyző – aki már elődöntős sikerével olimpiai kvótát szerzett – karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el, egyúttal a magyar küldöttség harmadik dobogós helyét kaparintotta meg.

Kedden Muszukajev Iszmail megnyerte a szabadfogásúak 65 kilogrammos súlycsoportjának küzdelmeit és szintén kvótát szerzett, míg szombaton Fritsch Róbert ezüstérmet nyert az olimpia műsorán nem szereplő kötöttfogású 72 kilóban.

(MTI)

Post Views: 1

JochaPress