Lovassy Krisztián és Móricz Dániel voltak a Bihari Körverseny legjobb magyar bringásai

BringaSport – 2016.05.26 – Keleti országhatárunkon túl a legközelebbi Europe Tour verseny a Bihari Körverseny, amire május 19. és 22. között került sor Bihar megyében, Nagyvárad környékén. Az UCI 2.2 kategóriás viadal 144 fős mezőnyében a DKSI-Kontent, a Mugenrace Team Prolog, és a Szuper Beton csapatok vettek részt, valamint Lovassy Krisztián, a Team Differdange-Losch versenyzője is, aki az összesítésben a legjobb magyar bringásként a 31. helyet szerezte meg.

A prológból és 3 szakaszból álló verseny össztávja szűk 500 km volt, melyet Bihar megye hegyes-völgyes, érdekes domborzati viszonyai között teljesítettek a versenyzők. A nagyváradi prológon 2 kilométeres távot kellett menni, a győztes a német Florian Bissinger lett, a leggyorsabb magyar a 20. helyen befutó Lovassy Krisztán volt.

bihari_korverseny_4

Pénteken került sor egy 123 kilométeres szakaszra, amelynek a befutója a Pádis fennsíkon volt. Az út azonban nem volt odáig zökkenőmentes, ugyanis útfelújítások állták útját – szó szerint – a mezőnynek. Tucatnyi hosszabb-rövidebb (10-50 méteres) résszel egy 10 kilométeres szakaszon belül, ahol hiányzott az útburkolat, aminek nyomán szétrázódott a mezőny, sok defekt, végül rövid neutralizációval ért véget a történet. A hegyen aztán az Androni csapat eldöntötte az összetett sorsát is, kiosztva a perceket. Atomjaira rázták szét a mezőnyt, az első szakaszon behúzták az első és második helyet. A győzelmet az új kolumbiai csodagyerek, a 19 éves Egan Arley Bernal szerezte meg, Lovassy a 35. lett.

dksi

Hétvégén a lassú rajtokat is számítva két kétszázas szakasz következett. Az első etapon a táv első felében volt a hosszú emelkedő, de a legkellemetlenebb érzés nem a hegymenet volt, hanem 100 kilométer után azok a bizonyos rövid kockaköves szektorok, szerencsére a leghosszabb is csak egy-kétszáz méteres volt. A táv végére aztán – utolérve a nap szökevénycsoportját – belendült a mezőny a hátszélben és sprintbefutóval ért véget a nap, az olasz Marco Benfatto győzelmével, Móricz Dániel (Szuper Beton) pedig a Bihari Körverseny egyetlen top10-es magyar eredményét szolgáltatta 10. helyével.

13228047_1097421863678300_1815826750_n

A harmadik, záró szakaszon egy sajnálatos balesetet követően alakult ki az elmenés, a gyorsasági részhajránál elütöttek egy járókelőt. A mezőny ekkor megtorpant kicsit, de akik a hajrára mentek továbbtekertek, köztük Lovassy Krisztián is. Ezen a napon a változatosság kedvéért hegymenettel kombinálták a rázós utakat, de az összecsiszolódott mezőny már egyben maradt a végére. A verseny egy újabb sprintbefutóval zárult, ismét Benfatto győzelmével. A harmadik szakasz legjobb magyar bringása 14. helyezéssel ismét Móricz Dániel lett.

A magyarok közül az összetettben legjobb eredményt a 31. helyet megszerző Lovassy Krisztán lett, őt követte Móricz Dániel (Szuper Beton) az 57. helyen.

Teljes eredménylisták >>

31. Krisztian LOVASSY, Differdange – Losch (28) +5:16 p
57. Dániel MÓRICZ, Szuper Beton (20) +8:03 p
59. Bence LOKI, Szuper Beton (22) +8:22 p
68. Balázs RÓZSA, Szuper Beton (21) +10:27 p
74. Máté MOGYORÓSI, Szuper Beton (23) +11:24 p
78. Istvan MOLNAR, Mugenrace Team Prolog (28) +11:47 p
80. Viktor FILUTAS, Szuper Beton (20) +13:13 p
83. Zoltan RUTTKAY, Mugenrace Team Prolog (21) +13:54 p
84. Zoltán LENGYEL, Szuper Beton (21) +14:07 p
87. Csaba PÁLYI, DKSI (26) +14:46 p
95. Tamas TAKACS, Szuper Beton (38) +17:48 p
97. Máté FEGYVERES, DKSI (20) +17:58 p
102. Csaba KÁDÁR, DKSI (29) +18:54 p
104. Barna HAJDU, DKSI (28) +19:50 p
111. Máté KOVÁCS, DKSI (20) +25:01 p
116. József HARTMANN, Mugenrace Team Prolog (24) +49:28 p

Forrás: Bikemag.hu

Forrás: www.bringasport.hu – RSS