LP Racing – Kezdés a TOP 5-ben

LP Racing - Kezdés a TOP 5-ben

Tervszerűen kezdte a Céltrans 97 – Rábaköz Kupát Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán, az LP Racing versenyző párosa második leggyorsabb magyar párosként az abszolút negyedik helyen zárta a péntek délutáni prológot.

A Győr-Moson-Sopron megyei Himod látja vendégül ezen a hétvégén a Tereprali OB mezőnyét, amely a FIA CEZ Kupa státusznak köszönhetően komoly nemzetközi erősítést kapott. Itt van például a korábbi magyar bajnok és a Világkupa sorozat tavalyi ezüstérmese, Miroslav Zapletal, a Nagykállón első futamgyőzelmét ünneplő Adam Malysz, de ne menjünk ilyen messzire, hiszen ismét harcba szállt két korábbi bajnokunk, Fazekas Károly és Szalay Balázs is.

Ebben a nemzetközi mércével is roppant erős mezőnyben igyekszik helyt állni az LP Racing X5-ös BMW-jével Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán is, akik remekül kezdték a verseny első napját. „Az volt a tervünk, hogy ma az első 5-ben végezzünk, amit maradéktalanul teljesítettünk.” – mondta Lónyai a nap végén, akinek neve mellé a negyedik legjobb időt jegyezték be az 5 kilométeres bemelegítő szakaszon. „Az előző verseny nagyon rövidre sikerült számunkra, így különösen élveztük, hogy száguldozhatunk egy kicsit. Nagyon várjuk a holnapi napot, úgy érzem minden adott ahhoz, hogy versenyezzünk egy jót.” A csapat Nissan Pickup-jával Fekete Antal és Tóth György is remek munkát végzett pénteken, komoly ellenfeleket megelőzve, közvetlenül Lónyaiék mögött az 5. helyen érkeztek célba.

Céltrans 97 – Rábaköz Kupa prológ eredmények:

  1. Zapletal/Marton, Hummer H3 3.03
  2. Szalay/Bunkoczy, Opel Mokka +8
  3. Komornicki/Kolodziej, Mitsubishi L200 +12
  4. 4. Lónyai/Garamvölgyi, BMW X5 +16
  5. 5. Fekete/Tóth Gy., Nissan Pickup +20
  6. Fodor/Mesterházi, Toyota Hilux +20
  7. Malysz/Marton, Toyota Hilux +22…

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.