Luxemburg is kipipálva

Második mérkőzését is megnyerte az U16-os fiúválogatott a szófiai Eb-n, miután nagy csatában felülmúlta Luxemburg együttesét, így legrosszabb esetben is a második helyről várhatja a folytatást.

Lakner Gábor Az már a nyitónapon nyilvánvalóvá vált, hogy a luxemburgiakat nem lehet félvállról venni, hiszen mindössze négypontos vereséget szenvedtek Svájctól. Ennek megfelelően kezdett válogatottunk, amely az első negyed közepére tizenegy pontos előnyt harcolt ki (5. perc: 16-5).

Az ellenfél azonban nem hagyta lerázni magát. A második szakaszban négy pontra felzárkózott, Katona vezérletével azonban sikerült lőtávolon kívül tartani. Sokáig megmaradt a tíz pont körüli különbség, a nagyszünet előtti percek azonban nem a magyaroké voltak, így ismét négypontosra olvadt az előny.

U16vál

Eddig hibátlan a magyar válogatott  •  Fotó: bb1.hu

Térfélcsere után pillanatok alatt kiegyenlített az ellenfél, minden kezdődhetett elölről. A negyed közepén Kiss triplájával jutott némi levegőhöz a csapat (35. perc: 51-44). A hétpontos különbség viszont gyorsan eltűnt (38. perc: 52-51). Nagy küzdelemben végül ötpontos vezetést sikerült kiharcolni a záró negyed előtt.

Az utolsó szakaszra mindkét csapat elfáradt, így sok hibával játszottak a felek. a magyarok tartották minimális előnyüket, a luxemburgiak előtt hiába állt a fordítás lehetősége, nem tudtak élni vele. A kiélezett végjátékban higgadtabb maradt a magyar csapat, így a második mérkőzését is megnyerte.

A csoport korábbi mérkőzésén Grúzia 83-47-re legyőzte Svájcot, így pillanatnyilag a magyarok állnak az élen. Amennyiben a belgák késő este nyernek a fehéroroszok ellen, akkor is csak a második helyig csúszhat vissza a remek rajtot vevő válogatottunk.

U16-OS FIÚ B DIVÍZIÓS EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÓFIA
C csoport, 2. forduló
Magyarország–Luxemburg 77-70 (20-12, 20-24, 22-21, 15-13)
Magyarország: Kiss M. 12/6, Katona 16/6, Fazekas Cs. 8/3, Füzi 6, Fazekas M. 16. Cs.: Somogyi 11/9, Werner, Ábrahám 4, Zsebe, Németh M. 2, Oroszi, Schafarek 2. Edző: Váradi Attila

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS