Magnussen: Ha nem versenyezhetek, akkor…

F1

2015. augusztus 14. péntek, 16:00

A dán egyszer volt F1-es versenyző idén, akkor sem jutott el a rajtig, azóta továbbra is a McLaren tartalékjaként tevékenykedik. – azt mondja, hogy nem bírna ki még egy évet versenyzés nélkül.

Hiába teljesített gyengébben tavaly, mint Jenson Button, Kevin Magnussen tett azért, hogy a McLaren pilótája maradjon 2015-ben is, de mivel a Honda sztárt akart, és helyet kellett csinálni Fernando Alonsónak, a dán csak a partvonalról nézhette a bajnokok küzdelmét. Még akkor is, amikor a spanyolt helyettesítette (volna) Melbourne-ben, de műszaki hiba miatt nem jutott el a rajtrácsig.

Állítása szerint azért maradt idén a csapat kötelékében, mert egy 2016-os ülésben reménykedik – ennek viszont, ha csak Button vissza nem vonul, kicsi a valószínűsége. Magnussen amellett, hogy szeretne a wokingiakkal maradni, nem szándékozik még egy évet versenyzés nélkül tölteni. „Nem lesz még egy év versenyzés nélkül, ha pokolba kerülök sem” – nyilatkozta a dán az Autosportnak. „Egy évig maradok itt, miközben reménykedem, hogy történni fog valami az F1-ben, ha pedig nem, itt az ideje másat csinálni. Ezzel nem azt mondom, hogy nem maradnék itt tartalékként, csak ha nem kapok versenyülést, akkor fogok máshol nézelődni. Mindazonáltal remélem, hogy nem így lesz, és jövőre ismét a Forma-1-ben versenyezhetek.”

A McLaren opcióval rendelkezik Jenson Buttont illetően – a 2009-es világbajnok foggal-körömmel fog ragaszkodni helyéhez, és talán a csapatnál is úgy látják, dicstelen befejezés lenne egy ilyen gyatra szezon az utóbbi másfél évtized egyik legmeghatározóbb pilótájának. Volt róla szó, hogy Magnussent abba a csapatba tennék majd, amelyiknek a Honda motort fog szállítani, de egyelőre ez csak a képzelet szüleménye, hiszen a japánok csak a McLarenre akarnak koncentrálni. Aztán felmerült az IndyCar is lehetőségként, amit maga az érintet sem zárt ki teljesen. „Mindig is szerettem az IndyCart, van benne valami, ami igazán menővé teszi. Igazi old-school típusú versenyzés. Nagyon kis időnk volt arra, hogy összeszedjük rá a pénzt, aztán a McLarennek szüksége volt rám Fernando miatt, így nem tudtam összeszedni az induláshoz szükséges összeget.”

Forrás: www.formula.hu – RSS