Vettel és Marko is összerakta álmai csapatát

A négyszeres bajnokról köztudott, hogy gyerekkorában Michael Schumacher volt a példaképe. Rajta nőtt fel, miatta vált a Ferrari szerelmesévé – így szinte magától értetődő, hogy Vettel egyik versenyzője a hétszeres világbajnok lett. Aki ráadásul volt autóját a 2004-es Ferrarit vezethetné, amellyel abban a szezonban mindenkit leiskolázott. Csapattársa a szintén német származású, de osztrákként versenyző Jochen Rindt lett, akiről Vettel korábban elmondta, rendkívül tisztelte őt, s akiről Red Bull-os időszakában igencsak sokat megtudott a világbajnok barátjától, Helmut Markótól. S hogy ki irányítaná e képzeletbeli gárdát? Természetesen Bernie Ecclestone, akivel a Ferrari versenyzője jó barátságot ápol. A szálak összeérnek: a brit üzletember 2011-ben éppen volt versenyzőjéhez, Rindthez hasonlította Vettelt.

Sebastian Vettel álomcsapata (Fotó: Formula1.com)

Sebastian Vettel álomcsapata (Fotó: Formula1.com)

Marko mindeközben egyik versenyzőjének természetesen eddigi legsikeresebb fölfedezettjét, Vettelt nevezte meg. A német csapattársa az az Ayrton Senna lenne, akit a német a győzelmek rangsorában éppen a Magyar Nagydíjon ért utal (41 siker) az örökranglistán. Ők ketten Nigel Mansell 1992-es Williamsében ülve mérhetnék össze tudásukat. Érdekesség, hogy korábban az a Christian Horner is az Adrian Newey által tervezett autót választotta álomcsapatába, akit az osztrák tanácsadó most csapatfőnöknek jelölt.

Helmut Marko álomcsapata (Fotó: Formula1.com)

Helmut Marko álomcsapata (Fotó: Formula1.com)

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS