Magnussen más csapattól is kapott ajánlatot

F1

2016. február 5. péntek, 14:16

Szerző: Berta Kitti; Fotó: DPPI

Nem a Renault volt az egyetlen lehetősége Kevin Magnussennek a 2016-os F1-es szezonra – a dán pilóta elárulta, más csapattól is kapott ajánlatot, így mindenképpen a mezőny tagja lehetett volna.

Magnussen Pastor Maldonado helyét veheti át idén, így az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon a Renault színeiben állhat rajthoz. A dán pilóta tavaly a McLaren tartalékpilótájaként tevékenykedett a királykategóriában, azonban 2016-ra mindenképpen versenyzői ülést szeretett volna – akár más sorozatban is. A fiatal tehetségnek azonban nem kellett volna sokáig keresgélnie, hiszen – mint kiderült – volt más lehetősége is az idei szezonra.

 Magnussen

A kérdésre, kapott-e más csapattól ajánlatot, Magnussen egyszerű, egyértelmű választ adott: „Igen”. Ez az istálló minden bizonnyal a Manor volt, hiszen ők továbbra sem jelentették be 2016-os versenyzői felállásukat. Egy dán lap értesülései szerint pilótájuk visszatérését egy hazai üzletember, Anders Holch Povlsen 7 millió euróval támogatja – ő a Bestseller vállalat vezetője, amelynek egyik brandje, a „Jack and Jones” látható volt az autón a Renault bemutatóján.

Magnussen elmondta, nagy köszönettel tartozik az üzletembernek: „Anders nagy támogatást nyújt számomra minden lehetséges módon. Sokat köszönhetek neki.” A hírek szerint a 23 éves versenyző szerződése egyelőre csak a 2016-os évre szól. „Ez egy A/4-es oldal” – mondta Magnussen. „Nem mehetek részletekbe, hogy mi van benne. A legfőbb dolog, hogy versenyezhetek 2016-ban, a jövő pedig teljesen nyitott számomra, hogy itt maradhassak. A Formula-1-ben semmi sem biztos. Ha nem teljesítesz, sehova sem jutsz. Az F1 egy kemény világ, ahol csak a legjobbak vannak jelen.”

Forrás: www.formula.hu – RSS