Zsák a foltját

Korához képest nagyon éretten gondolkodik a 16 éves olasz származású kenus, Bragato Giada, aki az idén a maratoni és gyorsasági világversenyekről is érmet hozna haza, Tiszaújvárosba. S persze minél többször meghallgatná a dobogó tetején a magyar himnuszt.

reb Nemrég az utánpótlásleány kategóriában harmadik helyen zárt Bragato Giada az Észak-Magyarország napilap 2015-ös év sportolója választásán. Mondhatnánk hogy az egyébként szürke hétköznapokat feldobta az elismerés, a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület kenusa azonban nem unja az alapozás külső szemmel nézve monoton időszakát.

bragato_giada01

Dacból is a kenut választotta Bragato Giada

„Egyáltalán nem tartom egyhangúnak az evezés nélkül futást, úszást, kondizást. Pontosan tudom, ahhoz, hogy nyáron jól menjek, télen sokat kell dolgoznom. Hiszen csak azt tudom kivenni zsákból, amit belepakoltam. Ha valaki nem így gondolkozik, az a versenyeken nem bírja a tempót.”

Az érettségről tanúskodó filozófia néha azért megbicsaklik a mindennapokban, hiszen az iskola-edzés jelentette kötött menetrend olykor megterhelővé válik. A 16 éves kenus azonban nagyon hálás edzőjének, Krucsay Józsefnek és a klub szakágvezetőjének, Barkóczi Lászlónak. „Mindketten annyi pénzt, energiát, munkát fektetnek a gyerekekkel való foglalkozásba, hogy nélkülük biztosan nem tartanék itt.”

De hova is jutott pontosan?

Az előző szezon felülmúlta a várakozásait, hiszen a maratoni Európa-bajnokságon győzött, a hazai, győri vb-n pedig harmadikként zárt. Ráadásul, a gyorsasági kontinensviadalon negyedik helyet szerzett.

„Nagyon örültem, hogy több világversenyen is indulhattam. Igaz, amikor szeptemberben az egyik héten még majdnem tizenöt kilométeres maratoni távot, a másikon pedig kétszáz métert mentem, azért azzal úgymond átrúgtam bizonyos lelki gátakat. Megerősített, hogy sok mindenre vagyok képes.”

A mostani idényben megvédené maratoni Eb-elsőségét, a nagy álom pedig a maratoni vb-diadal. Úgy látja, fiatal még ahhoz, hogy válasszon a két műfaj közül, ezért a gyorsasági szakágban is mindkét világversenyen indulna, és célként az éremszerzést is megfogalmazta.

bragato_giada02

Bragato Giada a dobogó közepén

Persze, idővel előnyt élvezhet a rövidebb táv, mert a jelenlegi állás szerint a 2020-as játékokon már a női kenu is felkerül az olimpia programjára. „Rohamosan fejlődik a szakág, amely nagyon fiatal. Már egyre jobb színvonalat képviselünk, de még kevés a versenyző. Szerintem lassan a sportágban is elfogadják a női kenut. Talán a fiúkat egyébként inkább az zavarta, hogy az ügyesebb lányok gyerekkorban tudták tartani velük a tempót, azt lehetett nehéz megszokniuk.”

Persze Giada is kajakkal kezdett, de mint mondja, nem fogta meg annyira, mint a kenu.

„A kajakban kishitű voltam. Élveztem a szabad levegőt, a sportolást, de nem vágytam nagy eredményekre. Aztán kipróbáltam a kenut, és egyből beleszerettem. Talán azért is választottam,, mert bizonyítani akartam, hogy igenis, a női kenusok is eljuthatnak világversenyekre, lehetnek sikeresek. Óriási érzés volt, amikor az Európa-bajnokságon nekem szólt a himnusz.”

A magyar himnusz. Mert ahogyan talán neve alapján sejteni is lehetett, Giada Olaszországban született. Anyukája magyar, akivel háromévesen tért haza. Édesapja olasz, ő kint maradt, de tartja vele a kapcsolatot. Idehaza pedig anyukája mellett nevelőapja és kistestvére alkotja a családot.

„Mindenben számíthatok rájuk. Senki sem nézett rám ferde szemmel a kenu miatt, sőt a családtagjaim segítenek, amiben csak tudnak. Az edzőm ráadásul anyukám testvére, úgyhogy amolyan családi vállalkozás a sportolásom.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS