Magyar éremesély párosban a Műkorcsolya Eb-n

MH/MTI
2024. január 9. kedd. 15:30

„Abszolút reálisnak látom az éremszerzést. Az eddigi eredmények alapján a dobogón, vagy a dobogó közelében végezhet a magyar páros” – mondta az MTI-nek Bálint Csaba ágazati sportigazgató többek között arra utalva, hogy a decemberi Grand Prix döntőben úgy lett negyedik az orosz születésű Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei duó, hogy csak két európai kettős előzte meg. „Ugyanakkor nem elvárás az éremszerzés, az lenne a csúcsteljesítmény”.

Pavlova és Sviatchenko a tavalyi kontinensviadalon ötödikként zárt, az előtte végzett négy egység közül ezúttal három indul a litván városban, de az egy éve ezüstérmes olasz Rebecca Ghilardi, Filippo Ambrosini párosát megelőzte a GP fináléjában. Amennyiben a világbajnoki hetedik helyezett magyarok dobogóra állhatnak, úgy húsz évvel Sebestyén Júlia budapesti diadala után lenne ismét magyar érmes a műkorcsolya Európa-bajnokságokon.

A férfiaknál Vlasenko Aleksandr küzd azért, hogy bemutathassa a kűrjét, a sportvezető szerint ha minden ugrását, forgását és kötelező elemét jól végrehajtja, akkor lehet esélye arra, hogy megismételje tavalyi szereplését, amikor bejutott a 24 közé. A nőknél induló és két éve 23. Schermann Regina kapcsán megemlítette, a válogató után ugrásokat cserélt a programjában, hogy erősebbé váljon a gyakorlata, ha ezeket meg tudja csinálni, akkor ő is szerepelhet a legjobb 24-et felvonultató szabadkorcsolyázásban.

Jégtáncban az Ignateva Mariia, Szemko Danijil Leonyidovics és a Hancock Lucy, Fourati Ilias duó képviseli a magyar színeket. Bálint Csaba úgy vélte, előbbinek idén nehezebb lesz 10. helyen végeznie, mint tavaly, hozzátette, a 10-15. hely közötti szereplés a realitás. A másik duó esetében abban reménykedik, hogy sikerült kűrbe jutnia a ritmustánc során.

Egyéniben a legjobb 24, jégtáncban a legjobb 20, míg párosban a legjobb 16 szerepelhet a kűrben.

Az idei kontinensviadalon, melyen az ukrajnai háború miatt ezúttal sem indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok, 32 nemzet 167 versenyzője lép jégre: 32 férfi, 33 női korcsolyázó mellett 18 páros és 33 jégtánckettős méri össze a tudását.

Az Eb házigazdája eredetileg Budapest lett volna, de egy éve visszalépett a rendezéstől.

Írta a Magyar Hírlap