Serie A: az Atletico Madrid védőjét venné kölcsön az AS Roma! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő AS Roma együttese szeretné kölcsönvenni az Atletico Madrid védőjét, Caglar Söyüncüt.

(Photo by Mateo Villalba/Getty Images)

Az olasz sajtó legfrissebb értesülései szerint az AS Roma vezetősége Dean Huijsen kölcsönvétele után legalább még egy védőt szeretne a csapathoz csábítani a szezon második felére. A beszámolók alapján a klub legfrissebb kiszemeltje nem más, mint az Atletico Madridban futballozó Caglar Söyüncü. A török játékost a hírek szerint a “Matracosok” készek is lennének elengedni, miután a 27 éves védő csak elvétve jut játéklehetőséghez, amit jól mutat, hogy 9 találkozón eddig mindössze 212 percet tölthetett a pályán. A források alapján tehát nem ütközne komoly akadályba, hogy a védő a szezon második felét az olasz fővárosban töltse, ám Gianluca Di Marzio értesülései szerint egy másik csapat, a Fulham gárdája is bejelentkezett Söyüncüért, ők pedig már most készek is lennének 20 millió eurót fizetni érte. Értelemszerűen az Atletico inkább a Fulham ajánlatát fogadná el, míg a Románál a jelenlegi pénzügyi helyzetüket ismerve nem tudnának versenyezni az angol klubbal a középhátvédért folytatott harcban.

Caglar Söyüncüt a szerződése 2027 nyaráig köti az Atletico Madridhoz. Piaci értékét 12 millió euróra teszi a transfermarkt.

fociclub

A Serie A: az Atletico Madrid védőjét venné kölcsön az AS Roma! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.