Magyar Kupa: a Haladás-Videoton FC a forduló rangadója

A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában kisorsolták a Magyar Kupa 4. fordulójának párosítását.

Október végén a negyedik fordulót rendezik a Magyar Kupában, pontosabban a negyedik forduló első mérkőzéseit, mert ettől a körtől kezdve oda-visszavágós rendszerben folytatódik tovább a sorozat. Három kör után 16 csapat maradt versenyben, a harmadik kör eddigi győztesei mellett a jövő heti Nyíregyháza-Vasas mérkőzés továbbjutója léphet pályára a nyolcaddöntőben.

A sorsolás folyamán már nem volt kiemelés, és minden párban az elsőként kihúzott csapat lesz az első találkozó pályaválasztója. A párosításokat a szokásoknak megfelelően Nyilasi Tibor, az MLSZ elnökségi tagja sorsolta ki.

kupahatter

A fordulóban két olyan párharcot rendeznek, amiben mindkét csapat élvonalbeli, a Haladás a Videoton FC-vel, a Békéscsaba az MTK Budapesttel mérkőzik meg. A címvédő Ferencváros a Csákvár ellen próbálja meg kiharcolni a továbbjutást, az Újpest a másodosztályú Zalaegerszeggel találkozik.

A 4. forduló párosításai:

Szombathelyi Haladás – Videoton FC

Szeged 2011-Grosics Akadémia – DVSC-Teva

Budapest Honvéd – Kozármisleny

Békéscsaba 1912 Előre – MTK Budapest

ZTE FC – Újpest FC

Termálfürdő FC Tiszaújváros – Inter CDF SE

Ferencváros – Csákvár

Nyíregyháza/Vasas – Soproni VSE

A forduló játéknapjai: 2015. október 28., szerda és november 18., szerda

Forrás: www.mlsz.hu – RSS