Magyar Kupa: hektikus meccsen egri győzelem

egercsapat20171001

A hevesi csapata a Magyar Kupa negyeddöntőjének odavágóján az első és a negyedik nyolc percben parádés volt, közte azonban a Kaposvár játszott jól. 

egercsapat20171001

Fotó: egri vizilabda

Azt lehetett hinni, hogy az Eger egy 6-2-es első negyed után, kiütéssel nyer a Kaposvár ellen. Nos, a második negyed után már csak kettő volt közte, Sántavy két másodperccel a vége előtt egy büntetőt értékesített, így 6-4-re vezettek csak a vendégek. A fordulás után, Hosnyánszky duplájával ismét négy volt közte, ekkor Sántavy lőtt kettőt, majd Varga Zsolt is betalált, így ismét szoros volt, 9-10. A záróakkordban 5 perccel a vége előtt is lőtávolon belül volt az Kaposvár, 10-11. Ekkor indult be a vendég gárda, a hajrát 3-0-ra nyerte, így a mérkőzés 16-11 lett az Egernek.

Vasárnap, azaz holnap a folytatás következik, immár a hevesi városban.

Magyar Kupa negyeddöntő, odavágók: 

Kaposvári VK–ZF-Eger 11-16 (2-6, 4-2, 3-2, 2-6)
Gólszerzők: Kovács O. 3, Lukács á. 2, Dobos 2, Sántavy 2, Juhász-Szelei 1, Varga Zs. 1 ill. Hosnyánszky 5, Hárai 3, Rasovics 2, Bedő 1, Vlahopulosz 1, Kovács G. 1, Avramovics 1, Angyal 1, Biros 1

További mérkőzések:

November 25., szombat: 
18.00 VasasPlaket–A-Híd-OSC-Újbuda
19.00 Racionet-Honvéd–Szolnoki Dózsa

Korábban játszották:

FTC-PQS Waterpolo–PannErgy-Miskolci VLC 12-9 (4-2, 4-3, 3-3, 1-1)
Gólszerzők: Varga Dénes 5, Nikics 2, Jansik Sz. 1, S. Mitrovics 1, Német 1, Vámos 1, Manhercz 1 ill. Bowen 3, Vadovics 2, Sánta 2, Misics 1, Halek 1

Visszavágók:

2017. november 26., vasárnap:

16:00 Szolnoki Dózsa-Racionet Honvéd
16:00 PannErgy-MVLC-FTC PQS Waterpolo
18:00 ZF-Eger-Kaposvári VK
19:00 A-HID OSC ÚJBUDA-VasasPlaket

December 2-án az elődöntőt, december 3-án pedig a döntőt rendezik.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS