Magyar Kupa: két csapat már továbbjutott, Géderlakon a Loki

Kedden két mérkőzést játszottak a Magyar Kupa 3. fordulójában, a Sopron a Balmazújvárost búcsúztatta, míg a ZTE Dunaharasztiban nyert. Szerdán tizenkét mérkőzést rendeznek, a megye III-as Géderlaki SE a DVSC-Tevát fogadja, a Ferencváros Nagyecseden lép pályára. A forduló utolsó játéknapján, csütörtökön Szegedre utazik az Ajka, míg a Vasas a Nyíregyházával találkozik.

Az OTP Bank Liga csapatai közül, a 2. fordulóban kiesett Puskás Akadémiát leszámítva, még mindegyik együttes versenyben van a Magyar Kupában, a keddi játéknapon azonban nem volt érdekelt élvonalbeli csapat, két másodosztályú együttes jutott a legjobb tizenhat közé: a ZTE Szalkai Róbert 53. percben szerzett góljával legyőzte az NB III-as Dunaharasztit, míg a Sopron 3-2-re nyert a Balmazújváros ellen.

Szerdán kerülnek sorra az NB I-es együttesek, legtöbbjüknek a papírforma szerint nem lesz túl nehéz dolga, de a Puskás Akadémia előző fordulóbeli kiesése is mutatja, hogy az előzetes esélyek nem jelentenek automatikus továbbjutást. A forduló legalacsonyabb osztályú résztvevője, a Bács-Kiskun megyei harmadosztályban szereplő Géderlaki SE a DVSC-Teva ellen lép pályára, és próbálja megnehezíteni neves ellenfele dolgát.

Sümegi József, a Géderlaki SE vezetőedzője örül, hogy NB I-es csapattal került össze együttese: – Mi vagyunk az ország legkisebb csapata a főtáblán, az első fordulóban erőnyerőként mentünk tovább, majd a második fordulóban a Tiszakanyárral mérkőztünk meg, és így sikerült eljutni a harmadik körig. A sorsolás előtt olyan ellenfelet szerettünk volna kapni, amely ellen több esélyünk lehet, vagy a legnagyobb hazai csapatok közül egyet, és ez utóbb kívánságunk valóra is vált. A játékosokat is külön motiválja ez a mérkőzés, hiszen a kétszeres válogatott Salamon Miklóson kívül senki sem játszott még ilyen erős ellenféllel pályafutása során, számunkra életük egyik legemlékezetesebb meccse lehet a szerdai. Vannak gyors játékosaink, a csapat magja legalább megye I-es szinten játszott korábban. Együttesünket többségében fiatal labdarúgók alkotják, de van néhány rutinos idősebb játékosunk is. Nem adjuk fel előre a meccset, a legnagyobb erősségünk a hazai pálya lehet, persze, a realitásokat figyelembe véve a Loki ellen inkább csak a tisztes helytállás lehet a reális célunk – mondta Sümegi József az mlsz.hu-nak.

A válogatottban Feröer-szigetek ellen pályára lépő Bódi Ádám a sérülése utáni rehabilitációját végzi, így nem lehet ott a pályán, de a csapattal készül, és beszámolt a holnapi mérkőzésre való felkészülésről.

– Kondás Elemér arra hívta fel a csapat figyelmét, hogy ne vegyük félvárról a mérkőzést, és ne foglalkozzunk a körülményekkel, próbáljunk minél hamarabb betalálni. Nem becsüljük le az ellenfelünket, akármelyik bajnokságból jön, így a géderlaki együttest is komolyan vesszük.

A támadó középpályás a válogatottban töltött perceket is felidézte: – Csodálatos élmény volt címeres mezben pályára lépni a múlt héten, annyit azonban sajnálok, hogy még nem sikerült úgy teljesítenem, ahogy akartam, mert az ötödik percben egy rossz mozdulat után részleges bokaszalag-szakadást szenvedtem. Természetesen a debreceni társakkal nézem a mai Eb-selejtezőket, és nagyon bízom a kvalifikációban – mondta Bódi Ádám az mlsz.hu-nak.

A Magyar Kupa 3. fordulójának teljes programja:

2015.10.13 Kedd

14:00 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Soproni VSE 2-3

14:00 Dunaharaszti MTK – ZTE FC 0-1

2015.10.14 Szerda

14:00 Somos SE – Swietelsky Haladás

14:00 Velence-Fol SysteM – Újpest FC

14:00 Géderlaki KSE – DVSC-Teva

14:00 Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre

14:00 Termálfürdő Tiszaújváros – Paksi FC

14:00 Rákóczi SE Nagyecsed – Ferencvárosi TC

14:00 Tarr Andráshida SC – Videoton FC

14:00 Soroksár SC – Budapest Honvéd

14:00 Mezőhegyesi SE – MTK Budapest

14:00 Internationale CDFSE – III. Ker. TVE

14:00 Dorogi FC – Aqvital FC Csákvár

15:15 HR-RENT Kozármisleny – DVTK

2015.10.15 Csütörtök

15:15 Szeged 2011-Grosics Akad. – FC Ajka

2015.10.21 Szerda

18:00 Nyíregyháza Spartacus FC – Vasas FC

A 4. forduló párosításait pénteken délelőtt 10 órakor sorsolják ki az MLSZ székházában.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS