Magyar Kupa: pályán az élvonal, bizonyíthatnak a kiscsapatok

Szerdán 13 mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa 6. fordulójából, az összes élvonalbeli együttes pályára lép.

Az OTP Bank Liga csapatai most, a 6. körben csatlakoznak a Magyar Kupa küzdelmeihez, és mivel az MK-forduló kitűzött meccsnapján, szeptember 21-én bajnoki fordulót rendeznek, az NB I-es csapatok egy héttel korábban lépnek pályára.

Több olyan párharcot is rendeznek, ami pár éve még NB I-es rangadónak is beillett volna, ilyen mérkőzés lesz az Eger-DVTK, az ETO FC-DVSC és a PMFC-Videoton FC összecsapás is. Megmutathatják magukat a kisebb csapatok is, hiszen Zalakomáron, Rakamazon, Füzesgyarmaton vagy Felsőzsolcán ritkán fordul meg élvonalbeli ellenfél.

Az OTP Bank Liga éllovasa, a Vasas városon belül kapott ellenfelet, a 15. kerületben lép pályára, a BLASZ I-es Testvériség otthonában. Érdekesség, hogy házigazdák rendelkeznek nagyobb múlttal, 1909-ben alapították meg a klubot, míg a Vasas két évvel később alakult meg.

Más kérdés, hogy a Testvériség (korábban Rákospalotai Vasutas, Rákospalotai Lokomotív, Rákospalotai Törekvés) 1946-ban szerepelt utoljára az élvonalban, jelenleg a BLASZ I-ben vitézkedik. A csapat vezetőedzőjének neve a hazai futballberkekben igen jól cseng: Törőcsik András irányítja az együttest (a szakvezető nincs rokonsági kapcsolatban a nagy „Törővel”). A szakvezetőnek a taktikai feladatok kiosztása mellett szokatlan feladata is volt a héten, kikérőket kellett írnia az iskolákba, játékosainak jelentős része ugyanis tanulmányai mellett focizik.

– Nagyon fiatal, 22-23 éves átlagéletkorú csapatunk van, kíváncsi vagyok, hogy mit tudunk elérni egy négy osztállyal feljebb lévő rivális ellen, amelyről az NB I-es tabella alapján kijelenthetjük: jelenleg az ország legjobb együttese – fogalmazott Törőcsik András. – Nincs vesztenivalónk, mi már azzal nyertünk, hogy idáig eljutottunk, hiszen egy kis nevelőegyesület vagyunk, jelentős részben kerületi kötődésű játékosokkal dolgozunk. Kicsiben hasonlóan tevékenykedünk, mint a Vasas, hiszen ellenfelünk annak köszönhetően áll most az élen az NB I-ben, hogy sikeresen építi be a fiatalokat a csapatába, mi a saját szintünkön próbálunk el ugyanezzel a hozzáállással sikereket elérni. Örültünk, hogy egy pesti NB I-es klubot kaptunk, teljesült a vágyunk, most már rajtunk a sor, szeretnénk megmutatni, hogy fel tudunk nőni a feladathoz. Szokatlan lesz nagy számú nézősereg előtt játszani, de biztos vagyok benne, hogy játékosaim megpróbálják megragadni azt az esélyt, amit a kiemelt figyelem jelent. Egyet megígérhetek: nem állunk be védekezni, megpróbáljuk a saját játékunkkal megnehezíteni a Vasas dolgát.

vasas2

Érdekesség, hogy a Testvériség két éve is játszhatott élvonalbeli riválissal a Magyar Kupában, mi több, akkor is az NB I aktuális éllovasa volt az ellenfél. A Videoton FC közel legerősebb összetételű együttesével 7-0-ra nyerte meg a mérkőzést.

A Vasas talán saját szurkolóit is meglepte nagyszerű idénykezdésével, 8 forduló után öt pont előnnyel vezeti a bajnokságot a második Ferencváros előtt. Az angyalföldiek a bajnoki mérkőzéseiken is nagy számban foglalkoztatnak fiatal játékosokat, a Testvériség elleni szerdai összecsapáson várhatóan további fiatalok kaphatnak lehetőséget a bizonyításra. – A kupa egy különálló torna, így nincs szükség arra, hogy motiváljam a játékosokat – mondta az mlsz.hu-nak Michael Oenning,az angyalföldiek vezetőedzője. – A kupában az a vonzó, hogy olyan csapatok ellen is pályára léphet egy együttes, amelyeket nem ismer. Ez persze hordoz veszélyeket is magában, de annyit mondhatok, hogy nem fogjuk alábecsülni az ellenfelet, mivel ők ilyenkor extra erőket mozgósítanak. A kupát nagyon szeretem, mivel ez a leggyorsabb út a siker eléréséhez. Nekem Magyarországon ez lesz az első kupamérkőzésem, mert amikor ez év januárjában jöttem, már nem volt versenyben a Vasas, így külön örülök ennek a lehetőségnek. Egyébként itt is mérkőzésről-mérkőzésre gondolkodunk, ahogy a bajnokságban is, vagyis nem arra koncentrálunk, hogy mit érhetünk el, hanem mindig a soros feladatra figyelünk.

A szakvezető elárulta: vélhetősen a fiatalok kapnak lehetőséget a Testvériség ellen, de mivel az NB I-es meccseken is rendszeresen szerephez jutnak a tehetséges játékosok (Szivacski Donát 19 éves, Vida Máté 20, Berecz Zsombor 20, Osváth Attila 20, Ádám Martin 21, Nagy Gergely 22, Hangya Szilveszter 22, a ritkábban játéklehetőséghez jutók között van a 18 esztendős Kleisz Márk és a 19 éves Murka Benedek), ezért nem tartja kockázatos vállalásnak, ha a kupában nagyobb számban is pályára lépnek az ifjabb futballisták.

A szerdai kupaprogram:

15:30 MÓRAHALOM VSE – BUDAPEST HONVÉD, 15.30
15:30 EGER SE – DVTK, 15.30
15:30 BKV ELŐRE – FERENCVÁROSI TC, 15.30
15:30 FLEXIBIL-TOP ZALAKOMÁR – GYIRMÓT FC GYŐR, 15.30
15:30 RAKAMAZI SPARTACUS SE – MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC, 15.30
15:30 SZEKSZÁRDI UFC – PAKSI FC, 15.30
15:30 FÜZESGYARMATI SK – SWIETELSKY HALADÁS, 15.30
15:30 MOJITO-LEMON FELSŐZSOLCA – ÚJPEST FC, 15.30
15:30 TESTVÉRISÉG SE – VASAS FC, 15.30
15:30 OBSK `70` OROSZLÁNY – MTK BUDAPEST, 15.30
15:30 WHB MÉNFŐCSANAK ESK – FC AJKA, 15.30
18:00 PMFC – VIDEOTON FC, 18.00
18:00 ETO FC GYŐR – DVSC, 18.00

Forrás: www.mlsz.hu – RSS