Magyar nap Hoornban

A szakág leendő világsztárja, Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a Hoornban zajló junior nyílt vízi úszó-világbajnokságon, míg a magát elsőnek hívő Kiss Nikoletta a dobogó második fokára állhatott fel a 10 km-es versenyt követően.

reb „Halló, itt a nyílt vízi úszás Bernd Storck-ja beszél” – köszönt a telefonba Gellért Gábor szakági kapitány. A humoráról messze földön ismert szegedi szakember feldobott hangulata minimum megalapozottnak nevezhető, hiszen magyar diadalmenetet hozott a 18-19 évesek futama a hollandiai Hoornban zajló nyílt vízi junior úszó-világbajnokságon.

rasovszky_kristof_hoorn

Rasovszky a dobogó és a világ tetején

E sorok írója alig akart hinni a szemének, mikor megnézte a fiúk 10 km-es versenyének az eredményét: Rasovszky Kristóf fél perccel (!) előzte meg kínai riválisát, és a hitetlenkedésével nem állt egyedül, a Balaton Úszó Klub versenyzője ugyanis még a magyar szakembereket is ámulatba ejtette.

„Az a helyzet, hogy Rasovszky félelmetes volt – folytatta Gellért. – Fantasztikus, amilyen hangyaszorgalommal dolgozik évek óta, ráadásul nagyon tehetséges, és a kettő együtt meghozta a gyümölcsét. Már a neki ötödik helyet hozó balatonfüredi Világ Kupa-verseny után jeleztem, Risztov Évához hasonló klasszis van születőben a férfiak között, most pedig nyomatékosíthatom: a szakág világsztárja lesz. Nagy öröm, hogy miként Kiss Nikolettáékat, őket is sikerült rábeszélni a nyílt vízi úszásra.”

A fiúk között Gellért szegedi tanítványa, Novoszáth Tamás indult még, aki a nyolcadik helyével a valaha volt legjobb világverseny-eredményét érte el a jó időjárási körülmények között (19,5 fokos víz, 25 fok a parton).

Nagyon kevésen múlt, hogy két aranyéremnek örüljön az egy birtokában is kicsattanóan boldog magyar keret. Történt ugyanis, hogy a két évvel ezelőtt, éppen Balatonfüreden kétszeres junior vb-első, egri Kiss Nikoletta csupán fél másodperccel maradt le a brit Alice Dearingtől.

„Niki kisebb taktikai hibát követett el, a végén nem vett levegőt a brit lány felőli oldalra, és azt hitte, már csak az orosz követi őt, akit lerázott. Végig nagyon jól helyezkedett, kiszorította a riválisokat, és abban a hitben jött ki a vízből, hogy aranyérmes. Alaposan meglepődött, hogy mégsem, el is sírta magát, mondván, már úgyis talicskányi ezüstérme van. Pedig igazán nincs miért szégyenkeznie vagy bánkódnia.”

Kisshez hasonlóan Farkas Adél is szerzett a medencében ifjúsági Eb-medáliát, egészen pontosan három évvel ezelőtt, 400 m vegyesen, aranyat. Most viszont élete első nyílt vízi világversenyén indult az immár BVSC-Zuglót erősítő úszó, és Gellért szenzációsnak minősítette a hatodik helyet.

Hétfőn a váltóversenyeket rendezik, a mai nap után nyugodtan állíthatjuk: jó magyar esélyekkel.

A szombati tudósításunkat itt olvashatja el. A teljes eredménysort itt éri el.

JUNIOR NYÍLT VÍZI ÚSZÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, HOORN (HOLLANDIA)
Az első nap bajnokai és a magyarok helyezése
18-19 évesek (10 km). Fiúk: RASOVSZKY KRISTÓF (MAGYARORSZÁG) 1:53:01,7, … 8. Novoszáth Tamás 1:54:16,6. Leányok: Alice Dearing (Nagy-Britannia) 2:04:25,1, 2. Kiss Nikoletta (Magyarország)  2:04:25,6, … 6. Farkas Adél 2:05:01,6

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS