Magyar Ökölvívó Szövetség: Szakos József kitüntetést kapott

szakos_jozsef.jpg

Szakos József, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség szakmai igazgatója a sport területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül, a magyar sport napja alkalmából a Magyar Sportért díj II. fokozatát kapta.

A kitüntetést Varga Zoltán önkormányzati miniszter adta át mesteredző kollégánknak a Duna Palotában rendezett csütörtöki ünnepségen.

Szakos József versenyzőként magyar bajnoki ezüstérmes volt az ifjúsági korosztályban, felnőtteknél OB-bronzérmes. Edzői pályafutását 1974-ben kezdte, három évig társadalmi munkában, a Budapesti Honvéd SE-ben. Később a Központi Sportiskolában dolgozott, 1978-tól, 1981-től pedig szakág-vezetőként.

a_magyar_sport_napja_2010_2000_10_0078_524_20100507125912_281.jpg

Olyan klasszisok kerültek ki a keze alól, mint Erdei Zsolt amatőr és profi világbajnok, Farkas György Eb-ezüstérmes sokszoros válogatott, Gregárik Krisztián felnőtt válogatott, és még hosszan folytathatnánk a sort. Több mint száz magyar bajnokot nevelt a különböző korosztályokban.

Szakos József 1998 májusa óta dolgozik a Magyar Ökölvívó Szakszövetségben. 2003-ig főtitkár volt, majd azóta szakmai igazgatóként tevékenykedik. Emellett a közép- és alapfokú magyarországi edzőképzés vezetője és tanára.

 

Forrás: www.boxing.hu Írta: Ch. Gáll András Fotó: Doba István

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.