Magyar-portugál – Két győzelem pótselejtezőt érhet – HÁTTÉR

foci001.jpg

Noha a svédektől és a portugáloktól elszenvedett két vereség nyomán jelentősen megcsappant a magyar labdarúgó-válogatott esélye a vb-részvétel kivívására, két győzelemmel még a pótselejtezőt érő második helyen végezhet csoportjában a csapat.

    Amennyiben Erwin Koeman együttese nyer Portugáliában és Dániában, akkor a jelenleg vele azonos ponttal álló dél-európai gárdát legalább három ponttal megelőzi, míg az északiakkal szemben két pontra csökkenne az aktuálisan ötpontos hátrány. Éppen annyira, amennyivel a svédek is megelőzik a magyarokat.
    Annak köszönhetően, hogy a két skandináv gárda játszik még egymással, a magyarok két diadala szerencsés esetben azt eredményezhetné, hogy az egyik együttest megelőzik. Ha valamelyik csapat nyer az északi derbin, akkor a dániai magyar siker biztosan második helyet érne.
    Ha a dán-svéd meccs döntetlennel zárul, s a magyarok mindkét találkozójukat megnyerik, a svédek pedig az utolsó fordulóban legyőzik Albániát, akkor a három gárda azonos pontszámmal zárna, ez esetben a gólkülönbség döntene, e téren jelenleg a magyarok állnak a legrosszabbul. A dánok mutatója plusz 9, a svédeké plusz 6, a magyaroké plusz 4.
    Összegezve: két siker nagy valószínűséggel második helyet érne Koeman csapatának, viszont négy vagy annál kevesebb szerzett pont szinte bizonyosan azt jelenti, hogy Magyarország – folytatva 1986 óta tartó rossz sorozatát – megint lemarad a vb-ről. A papírforma szerint utóbbira van jóval nagyobb esély.

    Az állás:
1. Dánia          8   5  3  –   15- 4     18 pont
2. Svédország     8   4  3  1    9- 3     15
3. Portugália     8   3  4  1   10- 5     13
4. MAGYARORSZÁG   8   4  1  3    9- 5     13
5. Albánia        9   1  4  4    5- 9      7
6. Málta          9   –  1  8    0-22      1

    A további program:
    október 10.:
Dánia-Svédország
Portugália-Magyarország
    október 14.:
Portugália-Málta
Svédország-Albánia
Dánia-Magyarország

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.