Magyar válogatott: Megvan, ki az új csapatkapitány Szalai Ádám után – hivatalos bejelentés

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy Szalai Ádám nemzeti csapattól való visszavonulása után Szoboszlai Dominik lesz a mieink új csapatkapitánya. Így ma (csütörtök) este, Luxemburg ellen már ő vezeti ki a csapatot a pályára.

A 22 éves futballista 2017-ben a Red Bull Salzburg fiókcsapatában, a Lieferingben kezdte meg profi karrierjét, majd a Salzburg húzóemberévé vált, a 2020/21-es szezon felénél pedig az RB Leipzighez szerződött. Sérüléséből való felépülése után első teljes szezonjában 45 mérkőzést játszott összesen, ezeken 10 gólt lőtt és 9 gólpasszt adott, csapatával Német Kupát nyert, és a Bajnokok Ligájában is szerepelt. Ebben az idényben Domenico Tedesco irányítása alatt jobbára csereként lépett pályára, Marco Rose érkezése óta azonban kirobbanthatatlan a lipcsei kezdőcsapatból.

A válogatottban 26-szor szerepelt eddig, 6-szor volt eredményes, többek között az Izland elleni, az Európa-bajnokságra való kijutás szempontjából sorsdöntő mérkőzés legvégén.

Szalai Ádámot már Bundesliga-csapatnak ajánlgatják – német válogatott és vb-re kijutó csatárral kell “versenyeznie”