Magyar világbajnok bodybuildingben

tozo.jpg

Az idén 7 éves Fitparádé az egyik legrangosabb sportverseny-hétvége amely Európa szerte ismert.
A különböző világszövetségek évek óta figyelemmel kísérik a szakmai munkát amely által fejlődik az esemény. Ilyen apropóból jött a felajánlás a Dubai központú WBPF szövetségtől, hogy a testépítő verseny abszolút bajnoka kvalifikációt nyerhet a szövetség világbajnokságra.

Ennek értelmében Magyarországon kizárólag az októberi Hegyvidéki Fitparádé nemzetközi testépítő versenye a Louie Koncz Emlékkupa abszolut első helyezettje szerezhetett kvalifikációt a versenyek legrangosabbikára. Ezt megnyerve jutott ki Tóth Zoltán Dubaiba.
A WBPF által szervezett versenyre 69 ország, több mint 140 férfi testépítő versenyzőt delegált. Pazar szervezés, hihetetlen erős mezőny jellemezte a világbajnokságot.
Az Egyesült Arab Emirátus(UAE) részéről a legmagasabb szintű protokoll részvételével 5 napig zajlottak az események. A súlycsoportok már 55kg-tól kezdődtek és a +100 kg volt a legsúlyosabb. Tóth Zoltán csak a helyszínen döntötte el, hogy a -90kg-ban fog indulni, így a pénteki napot a szaunában töltötte. Utólag derült ki, hogy ezzel betaktikázta magát a legkeményebb mezőnybe. Tóth Zoltán testépítő, november 7.-én -90kg-os súlycsoportban Világbajnoki aranyérmet szerzett. Ő a WBPF első magyar világbajnoka!
Az érmeket maga Mr Osama Ahmad Alshafar sejk adta át, aki a világverseny minden eseményén személyesen vett részt. Az óriási érmek és serlegek mellett 150ezer dollár pénzdíjat osztottak szét. Tóth Zoltán az aranyérme mellé egy óriási szobor és 5.000 USD pénzdíj is járt.
A Fitparádé csapata nagyon büszke arra, hogy Tóth Zoltánt a rendezvény által delegálhatták a világbajnokságra és arra is, hogy Tozó aranyérme Fitparádé színvonalát is minősíti, és az elmúlt 7 év szakmai munkáját visszaigazolja.

Az újdonsült világbajnok meghatottan nyilatkozott Dubaiban:
"Hihetetlen évet zártam. Új-Zélandon IFBB Elite versenyt, a Fitparádé abszolút győzelmével a Dubai kvalifikációt és két héttel előtte Londonban a Mr Universe versenyt nyertem meg. Három szövetségtől hoztam el a legrangosabb díjakat. A Világbajnokság adta lehetőséget pontosan felmértem és mindent megtettem, hogy a döntőre a legjobb formában legyek. Előre összeraktam a fejemben, mit, hogyan fogok csinálni pontosan. A kürt végigvettem néhányszor a szobában. Arra az esetre is felkészültem, ha nyerek, hogyan viseljem és mit kezdjek majd a magyar zászlóval, hogyan álljam végig a himnuszt anélkül,hogy elérzékenyülnék. Ez utóbbi nem jött össze, mert zokogtam a nézőkkel és a magyar csapattal együtt. Megható pillanat volt. Eszembe jutott Édesanyám, kedvesem Gabi, meg minden,amit ezért megszenvedtem. Nagyon sokat adott az a pillanat. Felejthetetlen."

XLsport –

Forrás: FényPont-Média Produkciós Iroda