Magyarodik a Stoke kapuja

Az angol élvonalban szereplő Stoke Cityben folytatja pályafutását a 16 éves Deczki Máté. Az U16-os válogatott kapusa Debrecenből teszi át székhelyét Stoke on Trent városába, az U18-as csapatban véd. Mátéval már a szerződés aláírása után beszélgettünk.

Majer Dániel  A 19 éves Gyollai Dániel után újabb magyar kapust igazolt a Stoke City. Deczki Mátéra utánpótlás-válogatott mérkőzésen figyeltek fel a Premier League-ben szereplő csapat megfigyelői, azt követően hívta meg próbajátékra az angol klub. Tizenöt éves kora előtt nem kaphatott profiszerződést, május 5-én azonban ez az akadály is elhárult, július elsején pedig alá is írt az angol élvonal 9. helyezettjéhez.

Máté mögött sűrű napok állnak, alighogy véget ért az U16-os válogatott Japánban zajló felkészülési tornája, már utazott is Angliába. „Szerdán érkeztem, csütörtökön felméréseken vettem részt, pénteken pedig aláírtam a szerződést a fiataloknak a stadionban külön erre az alkalomra rendezett ceremónia keretében.”

Máté a Stoke City mezében. Forrás: nemzetisport.hu

Máté a Stoke City mezében  •  Forrás: nemzetisport.hu

A kinti élet nem teljesen új neki, a korábbi próbajátékai alatt már megismerkedett nevelőcsaládjával. „Miután a Stoke felvette a kapcsolatot a DVSC-vel, előszerződést ajánlott, ennek aláírása után a legelső dolog a nevelőcsalád kiválasztása volt. Két angol klubtársammal lakunk együtt egy hölgynél, akinek a lánya már elköltözött otthonról, így most egyedül él.”

A 19 éves, szintén kapus Gyollai Dániel a Stoke City másik magyarjaként már hozzászokott az angol élethez, mint mondta, nem ritka, hogy az utánpótlás-játékosokat is felismerik az utcán, és autogramot kérnek tőlük. „Én ilyet még nem tapasztaltam, bár nem is adódott eddig lehetőségem kikapcsolódni, és elmenni valamerre” – mondta Máté.

Felmerül a kérdés: mi lesz most a tanulással? „Amikor Dani ideköltözött, egy évig rendszeresen iskolába járt. Velem már más a helyzet, most az a rendszer, hogy van egy tanítási nap a héten, amikor nem edzünk, az egész napot iskolában töltjük. Számítógéppel zajlanak az órák, különböző feladatokat oldunk meg. Én egy évig most csak angolul tanulok, a maradék kettőben pedig valószínűleg a matekot választom.”

A fiatal játékosok külföldi karrierjében kulcsszerepe van a nyelvtanulásnak és a beilleszkedésnek. „Annak ellenére, hogy nem beszélek még tökéletesen angolul, nem szoktam megilletődni, bárkivel szóba elegyedem. Persze, nehéz hozzászokni az itteni kiejtéshez, idővel könnyebb lesz, de már most is szinte mindent megértek. Többnyire külföldi játékosokkal barátkoztam eddig össze, akik hasonló helyzetben vannak mint én. Az angolok nagy része korábbról ismeri egymást, egy nyelvet beszélnek, nekik könnyebb a dolguk. De jó úton haladok a beilleszkedéssel.”

Itt még a DVSC kapusaként. Forrás: nemzetisport.hu

Itt még a DVSC kapusaként  •  Forrás: nemzetisport.hu

A kultúra és a nyelv mellett a futballpályán támasztott követelményeknek is igyekszik megfelelni. „Két-három edzésen veszünk részt naponta. Külön kapusedzéssel kezdünk, utána pedig beszállunk a csapat tréningjébe, ha épp olyan feladatot végeznek, amelyhez szükség van kapusra. Emellett mindenki személyre szabott erősítő programot kapott, heti háromszor kell teljesíteni. A próbajáték során a mérkőzéseken jól ment, az edzéseken már nehezebben feleltem meg az itteni igényeknek, szerintem kezdetben nem is voltak túl elégedettek velem. Például mikor egy az egy elleni szituációba kerülünk a kapura törő támadóval, itt a Joe Hart által is sűrűn alkalmazott módszert tanítják. Ez azt jelenti, hogy ki kell vetődni a csatár elé, aki így a legtöbbször a kapusba lövi a labdát. Otthon ki kellet várnom az utolsó pillanatig, minél lejjebb vinni a súlypontomat, és csak a lövésre reagálni. De például a hazadásokat is másképp fogadtam, mint ahogy szerették volna. A legfontosabb azonban a tanulásra való hajlam, ha látják, hogy akarsz és tudsz fejlődni, akkor elégedettek.”

Ahogy azt a felnőttektől is látni, a szigetországban jóval fizikálisabb futballt játszanak, erre pedig már fiatal korban elkezdik felkészíteni a játékosokat. „Edzéseken azt tapasztaltam, hogy míg otthon azt kérték, vigyázzunk egymásra, ne rúgjuk meg a másikat, addig itt ezzel egyáltalán nem foglalkoznak az edzők, ezzel is arra sarkallják a játékosokat, hogy figyeljenek egymásra, sok az ütközés. Nekünk, kapusoknak is hangsúlyos a fizikai felkészítés, amelynek főleg a kijövetelekkor vesszük hasznát.”

Máténak nem kellett sokat gondolkoznia, hogy kipróbálja-e a légiós életet. A Stoke Cityn kívül más külföldi csapat nem érdeklődött iránta, de mint mondja, ez még könnyebbséget is jelentett. „Szerencsém volt, hogy a Stoke volt az egyetlen lehetőség. Sok fiatal abba a hibába esik, hogy belezavarodik a sok lehetőségbe, és végül rosszul dönt. Valószínűleg velem is az történt volna, így viszont úgy érzem, jól döntöttem.”

Szülei a kezdetektől támogatták, édesapja szintén hasonló korban költözött külföldre, igaz, nem labdarúgóként. „Tapasztalatból mondta, hogy a legrosszabb esetben is úgy jöhetek haza, hogy tökéletesen beszélek angolul.” Mi azért reméljük, ennél jóval több babér terem a Stoke City újdonsült kapusának.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS