Sikeresen zárta az első napot minden magyar egység Szlovákiában, a 7. Baja Slovákián. A T1, T2 kategóriában a mai 8 kilométeres prológ után a dobogó első három fokára magyarok állhattak fel.
A pénteki napra a szervezők egy igazi könnyű, bemelegítő napot terveztek a senicai lőtérre megérkező versenyzőknek. A nap többségét a kötelező adminisztratív és technikai formalitások vették el. Sajnos így a hivatalos megnyitójára a versenynek csak késő délután került sor. Viszont a versenyzők addig sem unatkoztak, hiszen az időjárás végig találgatásra adott okot, vajon fog esni az eső, vagy sem
jön a vihar, vagy sem? Sár gumit készítsenek, vagy száraz versenypályára valót
Elsőnek a motoros és quados kategória fordított rajtsorrendben rajtolt a Baja Slovakia első versenynapján, őket a mezőny egyetlen kamionja követett, majd az Open és Autós kategória zárta a sort. A bemelegítő 8 kilométert minden versenyző szerencsésen teljesítette, sőt, az összes magyar egység kifejezetten sikeresnek mondhatta, hiszen a legelőkelőbb pozíciókból rajtolhatnak a szombat reggeli rajtnál. Ma Szalay Balázs lett a legeredményesebb, őt Korda Erik követi kilenc másodperces lemaradással, és a mai nap képzeletbeli dobogójának a 3. fokát a Garamvölgyi – Pocseg páros szerezte meg szintén 9 másodperces lemaradással az előzőhöz. A Lónyai – Hegedűs páros a 12. helyen fejezte be a mai versenynapot.
-Kicsit még szoknom kell az újfajta navigálási módot, hiszen először ülök Zoli mellett, össze kell még szoknunk. Először navigálok Garamvölgyi Zolinak, mindkettőnknek meg kell még szokni egymás stílusát.- – mondta Pocseg Attila, a Nissan Pathfinder navigátorüléséből kiszállva.
Hangodi Zoltán, mint egyetlen magyar quados rajtoló a 6. helyen ért célba. -Nagyon örülök, hogy Zolinak sikerült rábeszélnie erre a versenyre! Pontosan úgy zajlik minden, ahogy azt előre megjósolta. Nagy az összetartás közöttünk magyarok között. A Korda csapat szinte egy mobil éttermet telepített ki a szervizpark közepére, és mintha csak a saját csapattársairól lenne szó, úgy törődik az egész GarZoe Hango Quad Team-mel is.- – mesélte a nap végén Hango. – -Ez a pár kilométer nagyon jó bemelegítő volt, alig várom a holnapi napot, hogy újra felülhessek a quadra, és a pályákra is nagyon kíváncsi vagyok, hiszen rengeteget hallottam már az itteni lőtér híres – hírhedt homokjáról. A mai pálya is igazi ízelítője volt a holnapi napnak, hiszen az első fele homokos, hullámos, gödrös volt, de a második fele kemény talajú gyors szakasz volt. Nagyon remélem, hogy a hétvégén jól szerepel majd minden magyar egység.-
XLsport – Kulcsár Gabi