Majdnem megcsípett vendégek

Gólgazdag meccsen 38-34-re győzött a Győr az MTK ellen a leány ifjúsági NB I-ben. A juniorok között majdnem visszavágtak a házigazda fővárosiak, de az utolsó percben eladott labda 29-29-es döntetlent eredményezett.

reb Ellentétben a felnőttek délután hatkor kezdődő élvonalbeli meccsével, rangadónak ígérkezett az MTK Budapest és a minden korosztályban félelmetes Győri Audi ETO KC mérkőzése az ifjúsági kézilabda-bajnokságban.

Parázs összecsapást hozott a találkozó, bár a végeredményt látva igazán nem állíthatjuk, hogy a védelmek sziporkáztak volna. Az első félidőben többször is elhúzott az ETO, s egy-egy bírói ítélet láttán hevesen reklamált a hazaiak szakosztályvezetője, Paál László és a néhány tíz főt kitevő közönség is.

Más kérdés, milyen üzenettel bír a fiatal kézilabdázóknak, hogy a játékvezető minden második ítéletét fennhangon kérdőjelezik meg a nézőtérről…

kezi_mtkA listavezető ETO többször is elhúzott, de megszédíteni legfeljebb a kék-fehérek kapusát, Sövényi Evelint tudták, aki csúnyán „belenézett” az egyik lövésbe, így a mérkőzés jelentős részében a kispadra kényszerült. A második félidőben aztán visszatért, és nagyszerű védéseket mutatott be. Igaz, addigra eldőlt, hogy a Győr elviszi a két pontot. Bár az MTK a félidei kétgólos hátrányból felállt, aztán mindkét oldalon megszórták a lányok. A hazaik közül Szekeres Dóra, Blazsek Alexandra és Fehér Nikolett is nyolc gólig jutott, míg a rivális együttesében nyolc találattal Szilovics Fanni lett a legeredményesebb.

„A játék, a játék, a játék a lényeg – szögezte le a zöld-fehérek edzője, Kun Attila. – A keret nagy része serdülőkből áll, az a fontos, hogy rutint szerezzenek az idősebbek között.”

Hozzátette: sokat számít, hogy az év elején váltottak a képzésben. Úgy határoztak, hogy a játékosok legfeljebb egy meccsnyit szerepelnek egy héten (akár két mérkőzésen, de összesen nagyjából hatvan percet). Így sokkal kevesebbszer lépnek pályára, ellenben pihentebbek, motiváltabbak. Ráadásul a korábbi 24-27 helyett maximum 18-an vesznek részt az edzéseken, amelyek ezáltal jóval intenzívebbek.

Bár a játék a lényeg, azért a győzelem iránti vágy is dominált a juniorok meccsén, amelyen Kun kis túlzással többet foglalkozott a bírókkal, mint a játékosokkal. Nemcsak szócsata zajlott, a pályán lévők sem kímélték egymást. Az egyébként az egész meccset végigjátszó Blaubacher Dóra olyat kapott a fejére, hogy percekig csak fogta az állát a kispadon.

Bár a hazaiak vezetőedzője, Majoros Gusztáv azt gondolta, hogy az ifjúsági meccs lesz az izgalmasabb, végül az idősebb korosztály összecsapásán rághatták a körmüket a közeledő felnőttmeccs miatt egyre szaporodó közönség tagjai. Bár kezdetben a Győr vezetett, a második félidőben már inkább az MTK járt egy lépéssel előbbre, s a kezében volt a győzelem, de az utolsó percben a kimaradt ziccer és az eladott labda pontot ért a vendégeknek (29-29).

„Szerettük volna megnyerni a meccseket, de mindkét fél örülhet, hiszen jót játszottunk – összegez mosolyogva kevéssel a lefújás után Majoros. – A szezonban ez a harmadik mérkőzésünk, amikor a hajrában engedjük ki a kezünkből a sikert. Mégsem vagyunk szomorúak, hiszen az a legfontosabb, hogy a játékosok tapasztalatot szerezzenek, és minél többen kerüljenek a felnőttek közé.”

Leány ifjúsági NB I
MTK Budapest-Győri Audi ETO KC 34-38 (13-15)
Női junior NB I
MTK Budapest-Győri Audi ETO KC 29-29 (15-17)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS